MindenegybenBlog

A Hortobágyra is megérkezett a tavasz, hazaért az első fehér gólya

A fehér gólyák a napokban érkeznek vissza telelőhelyeikről hazánkba, most a Hortobágyra is megérkezett az első gólya, jelezvén, hogy a tavasz végérvényesen beköszöntött. 

Báró a Nógrád megyei fehér gólya után Hortobágyra is megérkezett az első olyan fehér gólya, ami teleléséből érkezett haza –  adta hírül közleményében a Hortobágyi Madárpark. A Madárpark területén három fehér gólya telelt szabadon a röpdékben található társaik mellett. A szabadon repkedő három gólyát egész télen rendszeresen etették a park munkatársai így gond nélkül átvészelték a telet. A napokban viszont egy újabb, vadon élő fehér gólya érkezett Hortobágyra a Délibáb közben található fészekbe.

A hortobágyi első gólya – Fotó: Konyhás István – Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány

A március 15.-ei hosszú hétvégén a Hortobágyi Madárparkban a meggyógyult és átteleltetett gólyákat szabadon engedik – A gólyák – mint igazi magyar madarak – pontosan e napon érkeznek vissza Afrikából – hogy a visszaérkező társaikkal együtt tudjanak fészkelőhelyet foglalni.

A gólyákon kívül gyógyult egerészölyvek is visszanyerik szabadságukat, akiket a látogatók engedhetnek útjukra. A hosszú hétvégén az időjárástól függően kerülnek szabadon engedésre a madarak, és solymászbemutatóval, egzotikus kisállatbemutatóval és bográcsgulyással, buktával valamint slambuccal is várják a vendégeket a Hortobágyi Madárparkban.

További információ a programokról ide kattintva érhető el.

Forrás: Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány

2018-04-02 04:20:18 - Mindenegyben Blog