A Dodo egy igazán érzelmes filmet tett közzétett a Youtube-on. Az a történet Lumenről, a kutyusról szól aki komoly test fejlődési rendellenességgel született.
Az állatorvos szerint ez még születése előtt alakult ki, amikor szinte összeragadtak a lábai a méhlepényben.
Ezért sajnos Lumen már fiatal korában sem tudott rendesen járni..
Lumen Mexikóban született egy tenyésztőnél.
A tenyésztő hamar megszabadult tőle, mert látta hogy ez a kutya nem hoz majd bevételt.
A sors nem volt kegyes a kutyához ugyanis kiderült róla, hogy süket.
Így a kutyus négy hetesen a Luvable Dog Rescue állatmentő szervezethez került Oregon államba.
Az ott dolgozók azon gondolkodtak, mi lenne a legjobb a kutya számára. Volt aki azt mondta altassák őt el, mások azt mondták, meg kell őt műteni.
De aztán megérkezett a segítség!
Az Oregon State University Small Animal Teaching Hospital egy orvoscsoportja felajánlotta, hogy megműti a kutyust.
Több beavatkozásra is szükség volt ahhoz, hogy a kutyának műlábat illesszenek be.
A bátor kutyus már két műtéten is átesett. Sajnos az egyik beavatkozás után fertőzést kapott ami hátráltatta a gyógyulást.
Az orvoscsoport vállalta a műtét és a rehabilitáció költségeit is.
Mos már sokkal jobban van és az asszisztensek mindent megtesznek azért, hogy a kutyus gyorsan gyógyuljon.
A műtétek jól sikerültek és az orvosok nagyon bizakodóak.
Kérjük nézd meg a lenti filmet amiben láthatod a kutyust. Mennyire örül, hogy ilyen sok figyelmet kap! Igazán bátor kutyus ő! Kérjük oszd meg ezt a cikket barátaiddal a Facebook-on!