

Gyűrűje alapján azonosították be a napokban, a két éve eltűntnek hitt madarat.A fióka anno, nem csak színes gyűrűt, hanem jeladót is kapott, melynek segítségével vonulását és első nyári kóborlását nyomon lehetett követni. Az utolsó adat azonban majdnem pontosan két éve érkezett a madárról, de most kiderült, szerencsére csak a jeladó hibásodott meg. Ez a jobbik verzió, ugyanis a fiatal gólyáknál gyakori az elhullás. Picurt, a HJ67 gyűrűszámú gólyát 2017.06.14-én az éjszakázni készülő gólyacsapatban sikerült kiszúrniuk a szakembereknek egy kiszáradó fa ágai között.
A Halász-család két tagja, Halász és Hajnal a nyírségi Nagyhalászon elhelyezett webkamera segítségével lett világhírű. A két gólyát 2008 óta a földkerekség szinte minden szegletében ismerték az internet madárbarát felhasználói, akiknek legnagyobb örömére 2014. március 23-án újra a megszokott fészekben találkozott az afrikai telelésből visszatért pár. Tavasszal négy utód kelt ki fészkükben, ám néhány nappal a kicsik születése után áramütés végzett a tojóval, Hajnallal. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület munkatársainak közreműködésével a fiókák a Nyíregyházi Állatparkba kerültek, és a szakemberek áldozatos munkájának köszönhetően életben maradtak. Közülük Picurra került jeladó.
Forrás: sokszinuvidek.24.hu