Az egyesülettől ki is ment két ember és a kutyát egy zárt területen találták meg, ahonnan ki sem tudott jutni. Szegény állat a szemetesek mögött talált búvóhelyet. A munkatársak óvatosan közelítettek felé és megpróbáltak a bizalmába férkőzni. A kutya azonban nem úgy reagált, ahogy ők gondolták – megint arra gondolt, hogy kövekkel fogják megdobálni.
Több mint egy órát foglalkoztak a kutyával és csak utána látszott az állton, ahogy egy kicsit megnyugszik. Megkínálták őt hamburgerrel is és egy idő után a nyakára tudták tenni a pórázt. Utána is kapott még valami finomat.
A kutyát kövekkel megdobáló gyerekeknek fogalmuk sem volt, mit tettek szegény állattal. Igencsak kellett volna egy felnőtt,aki elmagyarázza nekik, ők hogyan viselkedtek volna ha valaki így bánik velük.
A kutyust Buddha-nak keresztelték el és a megmentői bevitték őt az állatmenhelyre. A kutya el sem mozdult mellőlük.
A kutya csak azt szerette volna, hogy valaki foglalkozzon vele – ez teljesen normális dolog. Azt kívánjuk, hogy gyorsan fogadják őt örökbe és legyen szerető családja. Kérjük oszd meg ezt a cikket, ha Te is úgy gondolod, hogy az állatkínzásnak véget kell vetni.