MindenegybenBlog

Ideiglenes madárgyűrűző állomás várja az érdeklődőket Budapesten

Ideiglenes madárgyűrűző állomás várja az érdeklődőket Budapesten, a cinkotai Naplás-tónál hétfőtől augusztus 24-ig.

A madarak befogása és gyűrűzése naponta hajnaltól délelőtt 10 óráig, valamint délután 17-18 órától naplementéig tart az időjárástól függően a Naplás-tónál. Az utolsó napon csak délelőtt lesz madárbefogás, ezt követően bontják a tábort – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) hétfőn az MTI-vel.
Mint írták, esős időben a gyűrűzés szünetel. A napi munka és a látogatás menete az óránkénti hálóellenőrzések köré szerveződik.
A látogatók a madártani szakemberek vezetésével egy erre a célra felállított bemutató hálót is megtekinthetnek és részesei lehetnek a gyűrűzésnek. Ennek végén lehetőség van fotók készítésére és az állatok megsimogatására.
A tábor a Naplás-tó déli gátján, a sorompó mögött kezdődő aszfaltozott úton, gyalog közelíthető meg mintegy 250 méteres sétával.
Az MME Budapesti Helyi Csoportja hatodik alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót Budapesten. A tavalyi évben 39 faj 709 egyede került kézre az ideiglenes gyűrűzőtáborban.

Forrás: MTI

2019-08-13 04:20:03 - Mindenegyben Blog