MindenegybenBlog

Szépen fejlődik és eszméletlenül cuki a Miskolci Állatkert 8 hetes leopárdja

A Miskolci Állatkert legfiatalabb perzsa leopárdja a héten lett nyolc hetes, így időszerűvé vált a második orvosi vizsgálata.

A kis nőstény most is elégedetlenkedve viselte a szükséges beavatkozásokat. Ennek során az állatorvostól megkapta a kötelező védőoltásának második adagját. A mérlegelés során kiderült, hogy kifejezetten jól fejlődik, hiszen 2 hét alatt 80 dkg-ot szedett magára a kis leopárd. A kölyök egyre aktívabb, így – egyelőre ugyan még csak a leopárdház ablakán keresztül – az állatkertbe látogatók is jó eséllyel tekinthetik meg a legifjabb perzsa leopárdot.

Az állatkert első perzsa leopárdja, Tareca 2012-ben mutatkozott be a nagyközönségnek. A Lisszaboni Állatkertben született nőstény a faj európai tenyészprogramjának koordinátorának ajánlása alapján érkezett Miskolcra, majd 2015-ben szintén ily módon kaphatott párt a Jászberényi Állatkertből az Assim nevet viselő hím személyében. 2017 decemberében született meg első kölykük, Touran, 2019. június 11-én pedig Tareca már a második kölyökének adott életet.

2019-08-12 04:20:09 - Mindenegyben Blog