MindenegybenBlog

BETEGSÉGE ÓTA ELŐSZÖR ÉNEKELT SZÍNPADON KULKA JÁNOS: AZ EGYIK LEGSZEBB MAGYAR SLÁGERT ADTA ELŐ GRYLLUS DORKÁVAL

2016 áprilisában Kulka János súlyos sztrókon esett át, állapota miatt életmentő operációra is szükség volt. Az agyvérzés következtében teljesen elfelejtett angolul és franciául, és a beszéd magyar nyelven is nagy nehézségekbe ütközött számára.

Emiatt a Kossuth-díjas színművész 2018-ban bejelentette, hogy visszavonul a színészettől. Súlyos afáziájában szenvedett, beszédének mind teljesebb visszanyerésében így logopédus is segítette.

Szerencsére azóta Kulka János állapota még további javulásnak indult, az elmúlt években már láthattuk kisebb film- és sorozatszerepekben, most pedig – ha helytállóak az információink, betegsége óta először – végre színpadon is énekelt a TV2 jótékonysági műsorában, a Neked énekelekben.

Gryllus Dorkával adta elő az egyik legszebb dallamú és szövegű magyar slágert, a Vigyázz a madárra című, eredetileg Révész Sándor dalt. Rendkívül meghatóra és igazán felejthetetlenre sikerült a produkció:

2021-06-01 09:03:48 - Mindenegyben Blog