MindenegybenBlog

Nem jutott döntőbe Tóth Gabi: reakciója igencsak beszédes

Tóth Gabi is részt vett a Csináljuk a fesztivált című műsorfolyamban, ami hetenként új résszel jelentkezik a Duna TV-n.

A műsorban az elmúlt 100 év legnagyobb slágereit keresik, és igazán legendás dalok csendülnek fel, ma népszerű előadók tolmácsolásában.

Gabit egy igen nehéz feladatra kérték fel a műsor szerkesztői: Seress Rezső Szomorú Vasárnap című slágerének az előadására.

Gabi az elődöntőben és a középdöntőben is elénekelhette a dalt, ám a döntőbe már nem jutott be.

Ezzel kapcsolatban az alábbi bejegyzést osztotta meg közösségi oldalán: “Seress Rezső Szomorú vasárnap című dalát énekelni a Csináljuk a fesztivált!-ban lelkileg megterhelő volt.

Hálás vagyok, hogy bejutottam a középdöntőbe és azért is, hogy itt véget ért számomra a műsor.

Nem vagyok ugyanis biztos abban, hogy el tudtam volna énekelni még egyszer ezt a dalt.

Nagyon köszönöm a Duna Televíziónak, és Medvegy Anikónak, hogy újra képernyőre varázsolta ezt a szuper műsort!

Köszönöm, hogy megküzdhettem az egyik nagy színpadi félelmemmel! Soha nem mertem elénekelni, mert azt éreztem, hogy nem bírom el!

Nekem ez is egy fejlődés volt lelkileg, hogy vállaltam” – olvasható Gabi írása. Itt meghallgathatsz egy részletet a produkcióból:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

tothgabi (@tothgabi) által megosztott bejegyzés

2022-05-16 16:06:03 - Mindenegyben Blog