Ma 31 éve, hogy megtörtént. S én még most is alig hiszem, hogy később odamentem. Mennem kellett. Nem a katasztrófa miatt. A magyar kamionsofőrök történetének nyomába eredtem.
1986. április 26-án hajnalban, pár perccel fél kettő előtt megtörtént az emberiség történetének legnagyobb ipari katasztrófája. A Pripjaty város határában álló Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőmű egyik blokkja -egy félresikerült kísérlet során - felrobbant. A balesetet nem ismerték el, a közeli város lakói reggel vették észre, hogy a "szocialista büszkeség" teteje hiányzik. A lakókat később elköltöztették. Azt mondták nekik, hogy egy rövid időre kell elhagyniuk otthonaikat, soha nem térhettek oda vissza. A szovjetek még a balesetről sem beszéltek, tulajdonképpen addig, amíg egy svédországi katonai támaszpont érzékelői nem jelezték: valami gond lehet a Szovjetunióban. Jellemző a magyar tájékoztatásra, hogy a BBC hírét a Magyar Rádióban ismertető Bedő Ivánt megrótták, a hírt letiltották. Innentől kisebb üzemi balesetről lehetett csak szó.
Ám történt még valami: a szovjetek azonnali hatállyal átnevezték az erőművet. 1986-ban Lenin nevével semmi sem robbanhatott fel, így lett az egészből egyszerűen "Csernobili Atomerőmű". Amit így sosem hívtak korábban.
Mi -a tévé javaslatára- sok magyar családhoz hasonlóan otthon mostuk a salátafejeket és nem mentünk a homokozóba, eközben a katasztrófazónába vezényelt szerencsétlenek -ottani elnevezés szerint likvidátorok- elkezdték halálos munkájukat.
Pár nap múlva a kommunista országokban a pártok megünnepeltették május 1-ét, de voltak olyan államok is -például Jugoszlávia- akik megtiltották a kamionsofőrök odautazását.
A kamion ebből a szempontból különösen veszélyes jármű. Hatalmas kerekei felverik a port -a radioaktív port is- így a sofőr helyzete abban a régióban életveszélyes lehet. A kamionos cégek vezetői, diszpécserei nem tudták mit tegyenek. Pletykák ugyan voltak, de a magyar sajtó nyugtatott. Egy alkalommal azt is leírták, hogy csökkent a sugárzás, miután megjelent, hogy a robbanás után nem is emelkedett. Tehát a katasztrófa után még csökkent is.
Szabadszállási Kálmán egy volt a kamionsofőrök közül. Az egykori hatalmas, egészséges fiatalember, csontsoványan, gyötrelmes kínok közt halt meg. Özvegye kiállt az igazáért. Sok évnyi pereskedés után a bíróság kimondta: Szabadszállási Kálmán azért halt meg, mert kamionjával ott járt. Oda küldték.
Kollégámmal, Kirády Attilával elindultunk az ítélet nyomában. Hiszen ha egy kamionsofőr azért halt meg mert ott járt, akkor mindenki életveszélyben volt, akit odaküldtek.
A megszerzett fuvarlistán 13 nevet találtunk. S találkoztunk özvegyeikkel, árváikkal. Volt, aki 35 kilósan halt meg, volt, akinek áttételes rákja, betegségek sokasága okozta halálát. Szinte mindannyian fiatalok voltak. Özvegyeik nem is tudtak egymásról.
Szabó Istvánt életben találtuk. Nagyon betegen vállalta a beszélgetést:
- Nézze, nekem Csernobil okozta a betegségemet, és az is fog elvinni- mondta szó szerint. Pénteki napon készült az interjú, vasárnap került adásba. Szabó István akkor már nem élt.
Felkutattuk a tanulmányt is, amely segíthetett volna. Markó Imre kutatócsoportja összeállította a "Csernobili Atomerőmű-baleset, lehetséges okok és következmények" című munkáját, amelyet elküldtek a párt illetékeseinek és a tömegtájékoztatási szerveknek. Markó Imre azt mondta nekem, ha ezt a tanulmányt elolvassák az illetékesek, biztosan nem küldtek volna senkit a halálzóna közelébe. A tanulmányt a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság közötti politikai és gazdasági kapcsolatokra tekintettel betiltották.
- Abban az időben már nem volt cenzúra és nyomás semvolt a Szovjetunió részéről- nyilatkozta határozottan kamerám előtt Bányász Rezső, a tájékoztatásért felelős legfőbb politikus. Ekkor mellétérdeltem, s hogy a kamera is jól lássa, elővettem a "Szigorúan Bizalmas" címkéjű letiltó határozatot, amit ő maga írt alá. Amikor meglátta... az interjút letiltotta. Mégis adásba került, mert annyira nyilvánvaló volt. Annyival magasabb érdek. Számos jogász, tévévezető és más szakember nézte meg a jelenetet. A vélemény egyértelmű volt: ezt látnia kell Magyarországnak!
Filmem után zajos vita kezdődött a Parlamentben, az özvegyek perek sorozatait indították, az elévülés miatt sokan esélytelenül.
Én pedig -Varga Gábor operatőr barátommal- nekivágtam a borzalmas útnak. A szögesdrótokkal védett zóna, a még működő erőmű, a szarkofág mind-mind kitörölhetetlen emlék. Berohanni egy tízemeletesbe, amelyről nem volt idő leütni Lenin képét. Találomra berúgni egy lakás ajtaját, hogy az ajtó mögött a pár perc alatt otthagyott élet nyomait kutassuk, kihajtott leckefüzettel, poros, megpakolt hűtővel... nos, ezt valóban nem lehet elfelejteni.
Sok víz lefolyt azóta a Dunán és a Pripjaty folyón is. 31 év telt el. Akárkik is voltak, tisztelet azoknak az egykori szovjet likvidátoroknak, a kisembereknek, akik életük feláldozásával is építették az első védőkoporsót, a szarkofágot, ezzel rengeteg ember életét megmentve.
A magyar kamionsofőrök történetének -hogy hogyan kerülhettek a térségbe, miért betegedtek meg és haltak meg fájdalmasan fiatalon- magyar személyi felelőse sosem lett.
Így történhetett meg, hogy Kosáry János ausztriai boncjelentése sugárzás okozta megbetegedést ír, miközben magyar papírjai szerint tüdőgyulladás miatt halt meg a sofőr.
Ki döntött az utakról? Egy diszpécser, egy vezető? Egy magyar pártpolitikus? Valaki a Szovjetunióban? Nem tudni.
Csernobil szimbólum. Az emberi ostobaságnak, tragikus tévedések sorozatának, az esztelen pusztításnak a szimbóluma. Meg a sajtó cenzúrázásának, információk visszatartásának, hazugságnak és elhallgatásnak a jelképe. Ami miatt bizony sokan halhattak meg. Magyarok is. Ott is, nálunk is.
Hát ezért is, oda kellett mennem. Hogy amíg csak élek, mesélhessem mindazt, aminek a nyomába eredtem.
Kérlek, osszad meg írásomat, ha fontosnak tartod ezt az emlékezést. Köszönöm!
Vujity Tvrtko
Isten nyugosztalja az áldozatokat