MindenegybenBlog

A szakértők szerint minél több időt töltesz az anyukáddal, annál tovább fog élni!

Amennyiben szoros és jó kapcsolatot ápolunk édesanyánkkal, és gyakran meg is látogatjuk, mert szeretünk érdekes történeteket hallgatni, finomakat enni, akkor a tudósok szerint ez rájuk is jó hatással van, ami alól természetesen a nagymamák sem képeznek kivételt.

A Kaliforniai Egyetem által elvégzett tanulmány szerint a szoros rokoni, sőt baráti kapcsolat jó hatással van az idős emberek életére, sokat javulhat a közérzetük, életminőségük, ha jó társaságban vannak.

A tanulmányban 1600 olyan személyt vizsgáltak meg, akiknek átlag életkora 71 év volt. A kutatók azt vették észre, hogy a magányos emberek nagyobb arányban hunytak el, mint azok, akiket rendszeresen látogatott a családjuk.

A tanulmányban azt is leírták, hogy az egyedüllét és a magán az idősebbeket jobban megviseli, mint a fiatalabb korosztályt. Egyszóval minél idősebb lesz az ember, annál nagyobb az igénye a társaságra, a szórakozásra.

Az egyik szakértő, Rosemary Bliezner szerint, nem kell mindig negatív kontextusban beszélni az öregedésről, hiszen ebben az életkorban is lehet barátságokat, kapcsolatokat kialakítani, kihasználva az évtizedek óta felgyűlt tapasztalatokat. És a fiataloknak is érdemes nyitni az idősebb generáció fele, hiszen ott is bőven akad vagány, vicces, jókedvű idős néni és bácsi, akivel el lehet hetente tölteni egy-két órát.

2018-11-09 15:39:06 - Mindenegyben Blog