MindenegybenBlog

Egy csodálatos leves: 100-szor hatékonyabb, mint bármelyik antibiotikum

Egy washingtoni egyetem kutatói áldásukat adták egy levesre amiben a hatóanyagok 100-szor hatékonyabbak, mint az antibiotikumokban. Ebben a cikkben megadjuk most önöknek ennek a levesnek a receptjét ami amellett hogy erősíti a szervezetet még olcsó is és könnyen elkészíthető.

A leves fő alkotóeleme a fokhagyma, az elkészítése azonban mégsem hasonlít egy sima fokhagyma levesre.

Hozzávalók(350-400 ml):

Elkészítése:

Melegítsük elő a sütőt 180 fokra. Egy tepsibe tegyük bele a felkockázott hagymát és fokhagymát, öntsük le olívaolajjal majd fóliázzuk le a tepsit. Ezt süssük 90 percig, majd hagyjuk kihűlni. Közben egy serpenyőben 2 evőkanál olívaolajat, és a vajat melegítsük közepes hőmérsékletre 2-3 perc alatt. A megsült fokhagymát és hagymát tegyük ezután ebbe a serpenyőbe. Keverjük jól össze a kakukkfűvel, a petrezselyemmel és babérlevéllel, öntsük fel vízzel  és így kavargassuk 10 percig. Ezután turmixoljuk össze ezt a levest és szárazókenyérkockákkal máris fogyaszthatjuk. Sózzuk, borsozzuk és ízlés szerint tejföllel kavarjuk el.

2014-10-20 18:20:15 - Mindenegyben Blog