Ha van valami, amit tudatosan gyakorol Farkasházi Réka, az a hála. Hálás azért, amilyennek született, és felelősséget vállal mindazért, amit az élettől kapott. Azt mondja, ha kell, a végsőkig küzd, de amikor eljön az a pont, amikor változtatni kell, gyorsan és ösztönösen alkalmazkodik. Túlélőnek tartja magát – de ezt nem gyengeségnek, hanem egyfajta adottságnak látja.
A közönség többsége színésznőként ismeri, de az elmúlt években a gyerekek világa különösen fontos lett számára. Zenekarával évek óta járja az országot, ahol gyerekeknek énekel és interaktív koncerteket ad. Ezeken az előadásokon nemcsak dalok hangzanak el, hanem valódi kapcsolat alakul ki a gyerekek és az előadó között. A koncertek játékosak, vidámak és sokszor tanulságosak is – hiszen Réka számára mindig fontos volt, hogy a gyerekek ne csak szórakozzanak, hanem élményt is kapjanak.
Színésznőként és énekesnőként az érzékenysége az egyik legnagyobb ereje. Az a fajta finom érzékenység, amellyel reagál a világra, különösen akkor működik jól, amikor több száz gyerek ül vele szemben egy koncerten vagy előadáson. Ilyenkor nincs díszlet, nincs távolság – csak a kapcsolat.
A hétköznapokban azonban ugyanez az érzékenység néha sebezhetővé teszi. Réka szerint ezzel egészen kicsi kora óta együtt él. De éppen ez az érzékenység az, ami miatt hisz az emberekben és a közösség erejében.
Úgy gondolja, nemcsak a nagy hősök képesek változtatni a világon. Néha egy apró gesztus, egy jó szó vagy egy kis figyelem is számít. Szerinte mindenki hozzáadhatja a maga „egy liter benzinjét” a közös ügyhöz. Így épül közösség. Így lesz egy társadalom érzékenyebb és empatikusabb.
Réka nemcsak művész, hanem háromgyermekes édesanya is. Az anyaság pedig teljesen új nézőpontot adott az életéhez. Ugyanakkor fontos számára, hogy őszintén beszéljen erről a szerepről is.
Nem szeretne tökéletes képet mutatni magáról.
Szerinte ideje kimondani: nem igaz, hogy minden család minden hétvégén kirándulni megy. Nem igaz, hogy minden anya minden nap kreatív programokat szervez a gyerekeinek, varr, süt, főz velük, és közben mindig nyugodt, türelmes és mosolygós.
A közösségi médiában látott tökéletesség sokszor inkább illúzió, mint valóság.
„Én például nagyon szeretem a rendet magam körül – már-már rendmániás vagyok” – mondja nevetve. „De ahol két-három gyerek van, vagy akár csak egy is, ott nincs mindig minden tökéletesen elrendezve. Hacsak nem direkt úgy állítják be a képet.”
És mégis, sokszor ő maga is belecsúszik abba, amibe sok más édesanya: az összehasonlításba.
„Néha azon kapom magam, hogy elkezdem gyötörni magam. Hogy miért nem kívánkozom el hétvégén sehova. Látom a képeket: mások kirándulnak, programokra mennek, minden olyan szépnek tűnik. Közben mi lehet, hogy csak otthon maradunk, mindenki pizsamában van… de egyébként baromi jó napunk van.”
És talán éppen ez a lényeg.
Réka szerint a gyerekeknek kifejezetten szükségük van az ilyen napokra. Azokra a napokra, amikor nincs program, nincs rohanás, nincs teljesítménykényszer.
Csak együttlét van.
„Állítom, hogy minden kisgyereknek szüksége van egy olyan napra a héten, amikor egyszerűen csak otthon van.”
Az ilyen napokon történik meg sokszor az, ami igazán fontos: a beszélgetések, a játékok, az apró közös pillanatok.
Ugyanez igaz a tökéletesnek tűnő lakásokra is. Azok a videók és képek, amelyekben makulátlan rendet és csillogó otthonokat látunk, gyakran nem a valóságot mutatják. Sokszor stúdiók, gondosan berendezett terek, ahol minden a kamera kedvéért áll össze.
Az igazi otthonok azonban mások.
Ott játékok hevernek a nappaliban, félbehagyott rajzok vannak az asztalon, és néha rendetlenség uralkodik a konyhában.
És ez így van rendben.
A beszélgetés legfontosabb üzenete végül nagyon egyszerű, mégis nehéz: ne hasonlítsuk magunkat másokhoz. Ne higgyük el, hogy létezik egyetlen tökéletes életforma, amelyhez mindenkinek igazodnia kell.
A saját életünk – a maga káoszával, hibáival, csendes pillanataival és apró örömeivel együtt – pontosan úgy jó, ahogy van.
És talán az a legnagyobb bátorság, ha ezt végre el is hisszük.