MindenegybenBlog

Sohasem szerettem a céklát, de mióta megkóstoltam ezt a salátát, egyszerűen rajongok érte!

Nagyon nehéz elképzelni a szláv konyhát cékla nélkül. A régmúlt századokban is használták, igaz akkor, mint gyógyszerként, tekintettek rá. Végtelenül lehetne sorolni a cékla emberi szervezetre gyakorolt jótékony tulajdonságait, hatását. Említhetnénk például, hogy ez a növény igencsak gazdag kalcium-, vas-, A- és C-vitamin-, rost-, mangán- és a káliumforrás.

Ráadásul még a levele is felhasználható, mely a közeli rokon mángoldéhoz hasonló.

Hála a céklának, a testem hemoglobin-szintje helyreállt, kigyógyultam a gyomorhurutból, visszatért az étvágyam, sokkal vidámabbnak, fittebbnek érzem magam, és a vérnyomásom is csökkent, így sokkal kevesebb gondot okoz már.

Őszintén szólva, soha sem szerettem a céklát és a sajátos mellékízletét. Éppen ezért a céklát, minden valós érdemei ellenére undorral ettem. Ez az egész életem során végig így volt, egészen a közelmúltig. Kiderült, hogy nagyon finom ételeket lehet készíteni belőle, csak egy dolgot kell mindig szem előtt tartani: a céklát kizárólag nyers formában kell fogyasztani. Itt azonban felmerül a kérdés, hogy fogyasztják-e egyáltalán a nyers céklát? De még hogy!

Az orvosok javaslata szerint nem érdemes a nyers céklára előítélettel tekinteni. Azok, akiket nem visz rá a lelkük, hogy megkóstolják a nyers céklát, nem is tudják, milyen finomságról mondanak le önként! Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a céklát azonmód kell fogyasztani, ahogy felszedtük a földből, hiszen rengeteg módszer, illetve hozzávaló van, amivel kellemessé lehet tenni az ízét. Sok recept ismert, ezek jó része saláta, amelyek közül nem egy szerepel az alább leírtakban is.

Saláta nyers céklából

Ez az egyszerű és egészséges friss céklasaláta néhány perc alatt elkészül, és az íze ad egy különleges jelleget a megszokott ebédnek, illetve vacsorának. Az ilyen könnyű salátát jellemzően zsíros, nehéz ételekhez ajánlják, szolgálják fel, mert segít az emésztés javításában.

Hozzávalók:

Elkészítése:

Első pillantásra ez a saláta egyszerű és nem igazán tűnik laktatónak, ennek ellenére kifejezetten gazdag ízvilág jellemzi. A dió, a fokhagyma és a cékla tökéletesen kiegészítik egymást.

Saláta friss céklából és almából

Ez a zöldséges-gyümölcsös saláta különösen azok körében örvend nagy népszerűségnek, akik fogyni szeretnének és diétáznak. Emellett bővelkedik a vitaminokban, és az édes-savanykás alma a salátát levessé teszi, kiegészítve a cékla jellegzetes ízét.

Hozzávalók:

Elkészítése:

Ízlés szerint adhatunk hozzá hagymát, illetve foghagymát is, én azonban ezt a friss, savanykás-édeskés változatot részesítem előnyben. Egyébként ha a céklával való foglalkozás közben pirossá színeződik a kezünk, a citrommal, citromlével átdörzsölve megszüntethetjük azt.

Saláta friss céklából és káposztából

Régebben mindenki nagy kedvence volt az úgynevezett „Kefe”-saláta. Nevét onnan kapta, hogy a magas zöldségtartalma miatt valóságos kefeként távolítja el a salakanyagot és a méreganyagot a szervezetünkből. Ez a saláta is megérdemli, hogy helye legyen eétrendünkben.

Hozzávalók:

Elkészítése:

Ez a saláta segít megszabadulni számos, olyan betegségtől, mely az emésztési problémákkal van összefüggésben. Ha úgy gondoljuk, az összetevők megváltoztathatóak. Például, kicserélhetjük a karalábét retekre, így a saláta még lédúsabb lesz.

Saláta friss céklából, joghurttal

Ezt az ételt joggal nevezték régen a szépség salátájának. Ha rendszeresen fogyasztasz ilyen salátát, javulni fog bőröd anyagcseréje, melynek következtében az tisztulni fog és helyreállíthatod az egészséges arcszínt.

Hozzávalók:

Elkészítése:

Hidd el, ez a saláta elképesztően ízletes és kivételes táplálkozási értékkel bír. Az egyik legjobb módja, hogy megszeressük a céklát, és ezzel egyidejűleg arcbőrt megfiatalítva javítsunk a megjelenésünkön is.

Saláta friss céklából, sajttal

A végére majdnem elfelejtettem a kedvenc céklasalátámat! A cékla édességét kiegyensúlyozza a sós sajt, ez a pikáns kombináció nem hagy senkit sem közömbösen! Emellett kitűnő köret a főételekhez, de akár önállóan is megállja a helyét az étrendünkben.

Hozzávalók:

Elkészítése:

A nyers céklából és a sajtból készült saláta alapvetően e két fő összetevőből áll. Kipróbálhatod a különböző változatokat, hozzáadva diót, hagymát, növényi eredetű olajat a tejföl helyett stb.. Egy új nap, egy új saláta! Ezzel a módszerrel egész héten fogyaszthatod a korábban nem kedvelt növényeket, és érezni fogod, milyen pozitív hatással lesznek azok az egészségedre.

[LAPOZAS]

Azonban én, így öreg koromra megszerettem a céklát, amiért a testem hihetetlenül hálás.

A cékla fogyasztása ideális és olcsó módja, hogy lefaragjunk testsúlyunkból pár kilót, mivel nem tartalmaz zsírt, kalóriát, ellenben tele van antioxidánsokkal. A cékla emellett ismert folsav-forrás (B9-vitamin), amely a terhes nők számára nélkülözhetetlen. A folsavnak köszönhetően a szív és az erek tökéletesen működnek, az immunitás erősödik, és a bőr megjelenése fényes, egészséges lesz. Egészséged javítása érdekében naponta legalább 50 gramm nyers céklát érdemes elfogyasztani.

Te hogyan vonod be a nyers zöldségeket az étrendedbe? Egyáltalán, fogyasztasz-e ilyeneket? Írd meg nekünk azt is, hogy te hogyan szereted jobban a céklát, nyersen, vagy főzve?

2019-02-07 17:50:32 - Mindenegyben Blog