MindenegybenBlog

Isten LÉTEZIK! Tudományos bizonyítékokat találtak!

A fizikus szerint minden afelé mutat, az összes megfigyelés, és a rendelkezésünkre álló tudományos bizonyítékok is, hogy Isten létezik.

Ma még nem látszik a teljes képlet, és az összefüggések egésze, de nem kell már sok idő, hogy egyértelművé váljon minden tudós számára.

Michio szerint egyértelmű, hogy a világot uralja egy kozmikus erő, minden tekintetben.

Hogy ez az erő, egy elemi entitás, vagy valamiféle tudattal rendelkező valami lenne, azt már nem tudni. Azonban a világunk, és a teljes univerzum felépítése azt sejteti, hogy intelligens tervezés eredménye az egész.

Szerinte a húrelmélet is egyfajta bizonyíték, melyet ma még nem tudunk teljesen konstellációba helyezni a többi apró darabkával a teremtő létezésére, de hamarosan képesek leszünk rá.

A húrelmélet főként annak köszönheti népszerűségét, hogy reményeink szerint képes az összes erőhatás leírását egyetlen elméletbe összesűríteni.

A húrelmélet a magfizikusok egyetlen reménye a Világmindenség mozgatóerejének a megértéséhez, és azt sugallja, hogy az anyag nem más, mint a koncentrált energia elképesztően vékony fonalai.

Ezeknek a szuperhúroknak az egymástól eltérő, különböző rezgései olyan más és más anyagi részecskéknek felelnek meg, mint például a kvarkok. A jelenlegi elképzelés közel áll a fizika törvényeit egyesítő „mindenség elméletéhez”, magyarázatot adva az anyag és energia viselkedésére.

Mindezek mellé még odatehető a tachyon, a hipotetikus, a fénysebességet meghaladó sebességű részecske létezése is.

Ha ezeket összerakjuk majd, látni fogjuk a nagy kerek egészet, és azt, hogy minden mindennel összefügg.

Michio szerint a világot intelligensen tervezték meg, ezt bárki láthatja, aki egy kicsit is a dolgok mögé néz.

[LAPOZAS]

OSZD MEG másokkal is!

2018-12-16 17:26:48 - Mindenegyben Blog