MindenegybenBlog

Működik a NASA térhajtóműve! 4 óra alatt lehet eljutni a Holdig!

Az általunk ismert fizikának ellentmondó hajtómű nyithatja meg a kaput a csillagok közé.

Korábban már beszámoltunk mi is róla, hogy a NASA óriási felfedezést tett: létrehozott ugyanis egy olyan meghajtási rendszert, mely elméletileg nem is létezhetne.

Ez azt jelenti, hogy ellentmond a jelenleg általunk ismert fizikai törvényeknek.

Éppen ezért nem működhetne, legalábbis nem lenne szabad működnie. A tavaly és az idén elvégzett teszteken és kísérleteken azonban egyértelműen arra az eredményre jutottak, hogy a térhajtómű, azaz az EmDrive valamiért mégis képes működni.

A NASA térhajtóműve már évek óta nagy kérdés, és izgalmas projekt az űrügynökség berkein belül. Eleinte sokan egyszerűen nem tartották lehetségesnek a megépítését. Lássuk csak, mivel is van dolgunk!

Newton harmadik törvénye – a hatás-ellenhatás törvénye – kimondja, hogy minden hatás egy azonos mértékű, de ellentétes ellenhatást vált ki. Ennek megfelelően nem működhetne a szerkezet, mivel az EmDrive-on nincs semmiféle kivezető, ahol az energiák távozhatnának.

A szerkezet azonban mégis köszöni, de jól működik. Jobban, és hatékonyabban, mint bármilyen más hajtómű rendszer, és annak ellenére fejt ki tolóerőt, hogy ez lehetetlen.

„Ez olyan, mintha meghazudtolnánk a gravitáció törvényeit, és az elejtett alma felfelé esne a fáról, de nem tudnánk, miért.”

Az a helyzet, hogy a legfrissebb tesztek alapján azt mutatták ki, hogy alig 4 óra alatt el lehetne jutni vele a Holdra, 70 nap alatt pedig a Marsra.

Ez pedig óriási előrelépés lehet az űrutazás tekintetében. Ráadásul nem igényel semmilyen korábban megszokott hajtóanyagot, vagyis nem kell hozzá "üzemanyag". Éppen ez teszi hihetetlenül naggyá és áttörést hozóvá a térhajtóművet, mivel végtelen és kimeríthetetlen.

[LAPOZAS]

Olyan lökéshullámokat és tolóerőt eredményez, ami ezerszer erősebb a fotonrakéták által produkált tolóerőnél.

A térhajtómű ha finomítanak rajta, és működésbe hozzák komolyabb űrprogramoknál, például egyszer majd egy emberes Mars missziónál, akkor 70 nap alatt lehetne elérni a Marsot.

Jelenleg egy marsi utazás 150-300 nap alatt megy végbe a jelenlegi technológiákkal.

A technológia egyértelműen utat nyithat a kozmosz felé, mert gyorsan, üzemanyag hiány nélkül juthatunk el különféle szerkezetekkel a távoli világ szegleteibe anélkül, hogy több évtizeden át utaznánk.

OSZD MEG másokkal is!

2018-10-13 08:41:39 - Mindenegyben Blog