Meglehet, hogy mostanság úgy érzi nem értékelik kellőképpen, és a támogató szavak, segítség is hiányzik az életéből. Irányítsa a figyelmét önmagára, legyen tisztában az értékeivel, azzal, hogy igenis erős és meg fogja látni, hogy az élet igazolja majd önt.
Egy izgalmas, új ötlet ölt testet az elméjében, de nem ez most a legalkalmasabb idő arra, hogy említését tegyen róla egy másik embernek. Halassza el későbbre a dolgot.
Végre találkozhat azzal a személlyel, aki annak idején olyan inspiráló hatással volt önre. Ragadja meg a lehetőséget és legyen kreatív!
Rendezzen egy partit. Itt az ideje, hogy mulasson egy kicsit, mivel már rég szórakozott, és ez egyben remek alkalom arra is, hogy találkozzon a barátaival.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!
Az a mondás, hogy "a türelem rózsát terem", különösen igaz az ön esetében. Ne vesse bele magát egyből a dolgokba, várja ki mindig a megfelelő pillanatot. Legyen kreatív és biztos, lehet benne, hogy felkelti majd a környezetében lévők figyelmét.
Ne halassza el másnapra, amit ma is megtehet. Minél hamarabb letudja a feladatait, annál több ideje marad más tevékenységekre.
A relaxáció mindenkire jó hatást gyakorol kivétel nélkül, és a stresszcsökkentő hatása kifejezetten jól jöhet önnek. Ne habozzon hát és próbálja ki ön is!
Fennáll a veszélye, hogy ön figyelmetlenség miatt kisebb sérüléseket szenvedhet. Legyen óvatos.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!
A barátainak biztosan fel fog majd tűnni, hogy mostanság jó passzban van, de ne bízzon meg vakon mindenkiben, mivel elég egy pillanatnyi figyelmetlenség és máris megtörténik a baj.
Ne álljon ki olyan esetekben a saját álláspontja mellett, ha az igencsak megkérdőjelezhető, mert a kollégái később nem fogják önt komolyan venni.
Találkozzon olyan emberekkel, akik önhöz hasonlóan jó hangulatban vannak, ez még boldoggá fogja tenni.
Az egészség a legfontosabb dolog az életben; vegye komolyan az olyan kisebb testi tüneteket is, mint a megfázás.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!
Még ha sokan azon a véleményen is vannak, hogy nem olyan fontos az első benyomás, ez egyáltalán nem igaz, főként olyankor, ha valakinek a figyelmét szeretné magára vonni az ember. Szánjon kellő időt a felkészülésére, ha egy fontos találkozó vár önre, válassza ki a legmegfelelőbb öltözéket és ha szükséges csináltasson egy új frizurát is magának.
[LAPOZAS]
Ha esti kikapcsolódásra hívják, akkor ne sajnálja az időt és vegyen részt raja, legyen szó akár egy randevúról, vagy egy a barátai társaságában eltöltött estéről. Biztos lehet benne, hogy örömét leli majd benne.
A színház rendkívül szórakoztató lehet, azonban ez attól is függ, hogy mely műfajt kedveli igazán. Érdemes utánanéznie, hogy milyen darabra szeretne jegyet váltani, nehogy később kellemetlen meglepetés érje.
Ha nem érzi jól magát, ne erőltesse azt, amihez egyáltalán nincs kedve.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!
Annak ellenére, hogy nem a legjobb a hangulata, igyekezzen az élete pozitív dolgaira , a céljaira fókuszálni. Biztos, hogy van olyan közöttük, amit már nagy vár és gondoljon arra, hogy az élete telis-tele van érdekes, izgalmas dolgokkal, amelyek révén új tapasztalatokkal gazdagodhat. Ne hagyja ki a kínálkozó lehetőségeket, ragadja meg a szerencséjét!
Nem csoda, ha egy kellemetlen tapasztalat miatt egy időre hanyagolni akarja a kapcsolatot a másik nem képviselőivel. Ez most kifejezetten jó ötletnek tűnik, hiszen így rendezheti a gondolatait és önmagára fordíthatja a szabadidejét.
Ne pazarolja olyan dolgokra az energiáját, amiknek semmi értelmük. Ezzel csak a saját idejét rabolja.
Figyeljen oda jobban fogai egészségére, hiszen ha idejében felfedezi a problémát, akkor talán megúszhatja a foghúzást. Ne féljen felkeresni fogorvosát.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!
Teljesen normális dolog, hogy időnként nem tudja pontosan, hogy mit is akar, vagy nem biztos valamilyen döntésében. A lényeg, hogy mindig igyekezzen megoldást találni a problémákra. Ebben a periódusban jó esélye van a sikerre, mivel a csillagok állása kedvezően hat a személyisége intellektuális részére..
Nem ez a megfelelő módja az ügyei intézésnek. Ne hagyja, hogy csak a kötelezettségei uralják az egész életét, mert így fontos dolgokról fog lemaradni.
Szánjon időt a családtagjai meglátogatására, töltse el az egész estét a körükben, így minden fontos témát jó alaposan kivesézhetnek.
Végre lelkiismeret furdalás nélkül kényeztetheti magát. Nagyon rászolgált erre. Keményen megdolgozott mindenért.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!
Az idegesség nem fog javítani a hangulatán, ráadásul még meg is bánthat valakit miatta. Próbáljon meg lazítani és ne legyen dühös olyan emberekre, aki egyáltalán nem tehetnek arról, hogy most éppen rossz passzban van.
Legyen türelmes és ne siessen túlságosan a munkája befejezésével, mert a kapkodásból csak baja lehet.
Ne hagyja ki a rendszeres edzést. Meg fogja tapasztalni, hogy a mozgás jótékony hatással van a szervezetére.
Ne hagyja figyelmen kívül a súlyos, krónikus egészségügyi problémáit. Keressen fel egy szakértőt.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!
A csillagok állása kedvező, aminek kihasználhatja az előnyeit a karrierépítése és a magánélete terén is. Minden téren pozitív fejlemények várhatók ebben a periódusban, amelyeket nem csak önre, hanem a környezetére is kihatnak.
Ha esetleg észreveszi, hogy a főnök hibázott valamiben, akkor azt ne a többiek előtt közölje vele, hanem négyszemközt.
Próbáljon ki valami újat, bármi olyat ami rendhagyó, és szakítson a sztereotípiákkal.
Problémamentes időszak vár önre. Minden figyelmével a környezetére koncentrálhat.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!
Lehet, hogy úgy gondolja, hogy a naplóírás csak gyereknek, tininek való, pedig ez egyáltalán nem igaz. Ha rendszeresen feljegyzi a napjainak történéseit és az ötleteit egy naplóba, akkor a személyisége komolyabb fejlődésen mehet keresztül, mintsem azt gondolná, ráadásul sokkal jobb rálátása lehet az élete egészére.
Intenzív érzelmei lesznek ezekben a napokban, amik miatt nagyon érzékennyé válik majd. Ügyeljen rá, hogy ne keveredjen konfliktusba a párjával vagy a családtagjaival. Szakítson időt a magánéletére is és élvezzék egymás társaságát a párjával.
Lehet, hogy valami nem stimmel ön és a munkatársai között. Próbálja meg kideríteni, hogy mi a probléma valódi oka, és beszélje meg velük a dolgot.
Ha azon gondolkodik, hogy belevág egy új hobbiba, akkor most jött el az ideje.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!
Időnként előfordul önnel, hogy annyira izgatott lesz egy ötlete miatt, hogy teljesen megfeledkezik a külvilágról és minden energiáját leköti, hogy megvalósítsa az aktuális elképzelését. Mindenféleképpen érdemes kerülnie az ilyen viselkedést, mert a csillagok állása ezekben a napokban nem kedvező az ötletei megvalósításához. Legyen óvatos.
Még ha a párja éppen távol van is öntől, akkor se maradjon egyedül otthon. Mozduljon ki kicsit a barátaival és észre fogja venni, hogy milyen gyorsan eltelik az idő.
Ha féltékenyek önre a munkatársai, akkor vagy önnel nem stimmel valami, vagy egyszerűen csak kicsit kedvesebben kéne velük viselkednie.
Ha korán akar kelni, de túl fáradt hozzá, ne tegyen emiatt szemrehányást önmagának. Egész egyszerűen arról van szó, hogy több pihenésre van szüksége.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!
Néha nem lehet elkerülni a kisebb "kegyes" hazugságokat. Ha egy jó ügy érdekében él velük, és sikerül általuk igazolnia a cselekedeteit akkor nincs is ezzel semmi baj. Arra viszont vigyázzon, hogy minden ilyenen esetben "vékony jégen" jár.
Töltsön el egy kis időt a nagyszülei társaságában, segítsen nekik szükség esetén a bevásárlásban, vagy vigye el őket kocsival, ahova szeretnék. Gondoljon rá, hogy mennyi mindent tettek meg annak idején önért, és most kicsit viszonozhatja a szeretetüket.
Vegye a saját kezébe a karrierjét. A szerencse nem fog magától az ölébe hullani, de sokat tehet azért, hogy kedvező fordulat következzen be az életében.
Ön tudja, hogy mit engedhet meg magának, ne feszítse túl a húrt, így nem érheti kellemetlen meglepetés.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!
Ellenére annak, hogy rendkívüli módon élvezi hogy a figyelem középpontjában lehet, és aktív társadalmi életet élhet, ebben az időszakban is szakítson kell időt a partnerére is. Ő biztos, hogy értékelni fogja az iránta mutatott érdeklődését és egy együtt töltött kellemes esete után nem kell többé semmi miatt aggódnia.
Ez egy olyan időszak lehet, amikor úgy érzi, hogy soha nem lesz vége a munkának. Ne stresszelje feleslegesen magát, mert az rendkívül rossz hatással lelhet az egészségére..
Találkozzon olyan emberekkel, akik önhöz hasonlóan jó hangulatban vannak, ez még boldoggá fogja tenni.Hét év szerencse vár, ha kedvelés és a "sok szerencsét" beírása után gördítesz lejjebb!