MindenegybenBlog

A mai kenyérkénél rajzolni sem lehet ennél szebbet. Semmi extra. 50 perc kelesztés majd sütés

Első próbálkozás nekem is. Bátran próbáljátok ki ha betartjátok a leírtakat biztos ugyanilyenre sikerül. A dagasztás után hosszúkás formára “hengereltem” sodortam , aztán gyönyörűen megkelt s a keskeny szinte hosszúkás kifli formából ez a csoda született. Szóval csak bátran próbálkozzatok. 

Örömmel osztom meg ezt a szuper kenyérreceptet Önökkel is.

Hozzávalók

Elkészítés

Az átszitált liszthez adjuk a cukrot, sót és porélesztőt majd a langyos vizet. A robotgép lapátjával lassan keverni kezdjük hozzáadjuk a vajat is majd újra keverjük. ( kb 2x 5percig) Kézzel is dagasztható, az picit hosszabb időt vesz igénybe. Ezután hosszúkásra formázzuk a tésztát, sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük és konyharuhával letakarva 50 percig kelesztjük. Miután megkelt vagdossuk be a tetején 2evőkanál tejjel lekenve tegyük az előmelegített sütőbe 180° on 50percre. A sütőből kivéve lekentem a megmaradt tejjel. A gázsütő aljába egy vízzel teli cserépedényt helyeztem, hogy kedvezzen a kenyér sülésének.

Nem kenyérsütő gép dagasztotta hanem a sima kézi mixer dagasztó karjával dagasztottam 2x 5percet. Majd kézzel további 5 percet és ennyi.

2x 5 percet dagasztottam majd 50 percet kelesztettem. Aztán bevagdostam tejjel lekentem és 50 percig sült 180 ° os sütőben, semmilyen formát nem használtam csak tepsiben sütőpapíron csücsült. :) Ebben tuti nem csalódsz. (Nem légkeveréses sima alsó- felső sütésben.)

Jó étvágyat hozzá.

receptje, aki a “” Facebook csoport tagja. Ha további kérdésed lenne a recepttel kapcsolatban,

2020-01-12 19:11:13 - Mindenegyben Blog