MindenegybenBlog

Csokoládé torta – egy tömör gyönyör sütemény!

Gazdag csokoládé rétegek kávé sziruppal és kakaós vajkrémmel. Begerjedtél? Sejtettük!

Hozzávalók:

Csokoládé torta:

Vajkrém:

Kávészirup:

Ganache krém

Elkészítés:

Két 22 cm-es tortaformát béleljünk ki sütőpapírral és melegítsük elő a sütőt 180 fokra. A presszókávét hagyjuk kihűlni, a csokoládét olvasszuk fel gőz felett és tegyük félre.

Keverjük össze a vajat és a cukrot, hogy habos keveréket kapjunk. Egyenként üssük bele a tojásokat, mindegyik után tegyünk a keverékbe egy púpos evőkanál lisztet.

Szitáljuk a lisztet és a kakaót egy tálba, majd alaposan keverjük össze. Öntsük hozzá az olvasztott csokoládét, az írót és a presszókávét, majd osszuk két egyenlő részre. 30 percig süssük.

A megsült tortalapokat vegyük ki a formából és vágjuk őket félbe, hogy 4 tortalapot kapjunk. Ne siessünk sehova! Csak akkor vágjuk szét a lapokat, ha azok már teljesen kihűltek, különben a tészta darabokra fog esni!

Melegítsük fel a nádcukrot és a vizet, hogy szirupot kapjuk és két percig hagyjuk forrni, majd vegyük le a tűzről és adjuk hozzá a kávélikőrt. Hagyjuk kihűlni és töltsük egy üvegbe, amiből könnyedén kitölthetjük.

Keverjük össze a vajat és a porcukrot a kakaóval és adjunk hozzá egy evőkanál meleg vizet, míg, sima, egyenletes keveréket kapunk. Töltsük a krémet nyomózsákba.

Melegítsük fel a tejszínt egy serpenyőben, de ne hagyjuk felforrni. A ganache csokoládét törjük kis darabokra és tegyük egy edénybe. A meleg tejszínt öntsük a csokoládéra és hagyjuk így 2-3 percig. Keverjük addig, míg sima, egyenletes keveréket kapunk, majd hagyjuk addig lehűlni, míg már rátehetjük a tortára.

Vegyük ki a tortát a hűtőből és a már kellőképpen kihűlt ganache krémet oszlassuk el a tetején. Hagyjuk, hogy a torta oldalán szépen lefolydogáljon. Tegyük vissza a tortát a hűtőbe, hogy a ganache megdermedjen rajta. Összetört lépes mézet halmozzunk a tetejére tálaláshoz.

2017-04-05 06:38:01 - Mindenegyben Blog