MindenegybenBlog

Ez a cég bevezette a 4 napos munkahetet, az eredmények nagyon biztatóak

A VERSA nevű ausztrál médiaügynökség bő egy évvel ezelőtt kísérleti jelleggel bevezette a 4 napos munkahetet. Jonnyy Clow ügyvezető igazgató a következőket mesélte a döntéssel kapcsolatban:

“Szerdánként bezárjuk az irodánkat, hogy dolgozóink elintézhessék ügyes-bajos dolgaikat, sportoljanak, a családjukkal legyenek, vagy épp aludjanak egy nagyot hétközben is, ahelyett, hogy a hétvégére várva dolgoznának le öt munkanapot zsinórban – írja a tudasfaja.com.

Az ötlet a cég vezérigazgatójától, Kath Blackmantől származott, aki maga sem gondolta volna, hogy a kísérleti jellegű 4 napos munkahét ekkora siker lesz mind a munkavállalók, mind a cég számára.

“Több olyan intézkedést is bevezettünk, amely rugalmasabbá tette a dolgozóink életét, de ez tarthatatlan volt, mert mindenki különbözőképp használta fel az extra szabadidejét. Ekkor határozott úgy Kath, hogy mindenki számára egy fix szabadnapot ad a hét közben.” – folytatta az ügyvezető igazgató. 

“Azért esett a választás a szerdai napra, mert az a munkahét közepe. Így a hét gyakorlatilag két apró szakaszra bomlott, ami egy merőben új modellt jelent mindenki számára. A péntek egyébként is egy hagyományosan laza nap a legtöbb cégnél, amikor a dolgozók hamarabb hazamennek, vagy hosszabb szüneteket tartanak munkaidőben. Végül annyira bevált a dolog, hogy az eredeti, egy hónapos tesztidőszak három hónapos lett, aztán hat, most pedig már több, mint egy éve ebben a rendszerben dolgozunk. Világossá tettük a dolgozóink számára, hogy ha az extra szabadnap a munka minőségének rovására megy, azonnal visszaállunk az eredeti rendszerre, és ez remek motivációt jelent a számukra.”

[LAPOZAS]

Jonny szerint cégüknél a bizalom a legfontosabb, ezért nem ellenőrizgetik folyamatosan, hogy órára pontosan ki mennyi időt tölt bent. Nem tagadta azt sem, hogy időbe telt, mire mindenki megszokta az új felállást, különösen az üzleti partnereik egy részét lepte meg a dolog, ám a számok magukért beszélnek: A VERSA komoly bevételnövekedést könyvelhetett el az elmúlt egy évben.

“A bevételünk közel 50 százalékkal emelkedett, a dolgozóink cégnél maradása pedig 72-ről 88%-ra nőtt. Számunkra teljes sikert hozott az új munkahét bevezetése, és abban bízunk, hogy példánkat idővel sok más cég is követi majd.” – zárta gondolatait Jonny.

Több tanulmány is rávilágított arra, hogy a munkaórák csökkenése emeli a dolgozók produktivitását, javul a koncentrációjuk, ráadásul sokkal lojálisabbak egy olyan munkaadóhoz, amely lehetőséget ad nekik arra, hogy szabadidejüket kreatívabban használhassák fel.

Nyilvánvalóan vannak olyan munkakörök, ahol egy ilyen változást sokkal nehezebb megvalósítani (gondoljunk például a vendéglátásra), ám számtalan vállalkozás számára könnyen kivitelezhető egy ilyen változtatás, ha megvan a szándék a vezetőség részéről.

Népszerűsíteni akarom a honlapomat, ezért élek a lehetőséggel és új cikket publikálok itt!

2019-08-14 15:59:05 - Mindenegyben Blog