Ma egy olyan sütemény receptjét hoztuk el nektek, amivel mindenkit elbűvölhettek. A diós lapok önmagukban is nagyon finomak, de a citromkrém teszi igazán különlegessé ezt a csodás sütit. Mikor valami igazán finom édességre vágysz, süsd meg ezt a csodát. A citromos krém nagyon különleges, mivel nem tejjel készül, az alapja a tojássárgája, ettől olyan lágy és krémes.
Készítsük el a diós lapot, verjük fel a tojásfehérjét egy csipet sóval, majd lassanként adjuk hozzá a cukrot. Kemény ragadós krémet kell kapnunk. Amikor ezzel elkészültünk tegyük bele a felvert habba a darált és az apróra vágott diót, a sütőporral összekevert lisztet, majd egy spatulával kavarjuk össze. Egy 25 x 35 cm-s tepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd öntsük bele a masszát, 180C fokra előmelegített sütőben süssük 30-35 percig. Miután megsült hagyjuk kihűlni.
Készítsük el a kakaós lapotKeverjük ki a tojássárgáját, a cukorral jó habosra, a tojás fehérjéből verjünk kemény habot, majd keverjük össze a kikavart tojássárgájával. A lisztbe keverjük bele a sütőport és a kakaót, majd keverjük össze a tojásos keverékkel. Egy 20 x 30 cm-s tepsit béleljünk ki sütőpapírral, öntsük bele a masszát, süssük 180C fokra előmelegített sütőben 30 – 35 percet. Amikor megsült hagyjuk kihűlni.
[LAPOZAS]Készítsük el a krémet
A tojássárgáját keverjük ki habosra a cukorral, adjuk hozzá a lisztet, a citrom levét és a lereszelt héját. Keverjük össze, majd vízgőz fölött főzzünk sűrű krémet. Amikor elkészült hagyjuk hűlni, majd amikor langyos lesz tegyük bele a kockára vágott vajat és kavarjuk jól össze.
Állítsuk össze a süteményt: a diós lapot vágjuk el két egyenlő részre, a kakaós lapból vágjunk egy vékony lapot (a másik felét nem használjuk fel a süteményhez). Az első diós lapot tegyük egy tálcára, tegyünk rá a citromos krémből, simítsuk el szépen, hogy mindenhová jusson. Erre tegyük a kakaós lapot, majd kenjünk rá a citromos krémből, tegyük rá a második diós lapot. A megmaradt krémmel vonjuk be a sütemény tetejét, szórjuk meg darált dióval és tegyük hűtőbe 2-3 órára, majd csak ezután szeleteljük. Jó étvágyat!