MindenegybenBlog

Közel 26 éve hunyt el az Edda tehetséges gitárosa -nyugodjon békében - kíváncsiak vagyunk,mennyien szerettétek <3

25 év…mindössze ennyi jutott neki. Egy tehetséges fiatal magyar gitárosnak, akit imádtak a lányok, és aki az egyik legnépszerűbb rockzenekar, az Edda tagja volt.

Kun Péternek hívták. A tehetséges, jóképű, és mindig vidám fiú duzzadt az energiától, és az életszeretettől. Úszott a boldogságban, imádott gitározni, turnézni. A közönség kiemelt szeretetét és figyelmét élvezte, gitárszólóival hatalmas sikereket aratott. A magánélete is örömteli változás előtt állt, barátnőjével babát vártak.

A meseszerű történet sajnos tragédiába fordult. A végzetes nap, 1993.július 10.-e örökre bevésődött a rajongók szívébe. Az Edda a szokásos velencei tavi táborát tartotta. Este kétszeresen is ünnepelték zenésztársukat, Gömöri Zsoltot, születésnapja és gyermeke születése alkalmából. Buliztak, ittak, ahogy ez ilyenkor szokás. Sajnos Péter hajnalban ittasan úgy döntött, hogy megy még egy kört a motorjával. Egy FZR 600-as Yamaha motorja volt, amit az együttes egyik szponzorától kapott. Imádta ezt a járgányt. Barátnője aggódott érte, és az együttes testőrétől kért segítséget. A férfi is ittas volt, ráadásul az autójára ideiglenesen pótkerék került, egy korábbi defekt után. Kun Péter eközben talán meggondolta magát, éppen meg akart fordulni a motorjával. Az út közepén állt, amikor a a kanyarból érkező Chevrolet, ami a testőr vezetett, nagy sebességgel elgázolta. Az orvosok szerint Kun azonnal meghalt. A tábor területén a sátrakban több száz rajongó aludt. Pataky Attilát értesítették a tragédiáról, aki úgy döntött, nem mondja meg azonnal a borzalmas hírt a rajongóknak, mivel attól félt, hogy többen nem bírnák feldolgozni a történteket, és kárt tennének magukban. Annyit közölt csak, hogy Kunt baleset érte, és a koncert elmarad.

A rajongók azonban nem tágítottak, így Patakynak nem volt más választása, elmondta az elmondhatatlant: Kun Péter meghalt. Két lány a rajongók közül megpróbálta felvágni az ereit, egy harmadik pedig elkezdte összeszurkálni magát. Az Edda a következő albumával Kun Péternek állított emléket. A tragédia után öt hónappal megszületett Péter kislánya. 26 év telt el azóta…A 70-es út 47-es kilométerköve zarándokhellyé vált, az együttes rajongói pedig azóta sem feledik kedvencüket.

Isten veled, Kun Péter!

2020-01-30 18:32:44 - Mindenegyben Blog