Annyira jó, hogy nem is értjük, hogy lehet, hogy eddig sosem készítettük el. Egyik réteg csoki a másikon – ugye te is kipróbálod?
Alap:
Torta:
Puding:
Krém a tetejére:
Törjük össze a kekszeket és keverjük össze a sós vajjal. Nyomkodjuk bele egy 23 cm átmérőjű tortaforma aljába.
Melegítsük elő a sütőt 180 fokra.
Olvasszuk fel a csokoládét és a vajat gőz fölött. Egy másik edényben verjük fel a tojásokat és keverjük össze cukorral. Adjuk hozzá a kávét, a vaníliát és a tejszínt.
Egy habverővel keverjük össze és melegítsük fel a puding összes hozzávalóját lassan egy serpenyőben. Mikor besűrűsödött, öntsük át egy másik edénybe és hagyjuk kihűlni.
Öntsük rá a kihűlt sárpitére. Verjük fel a tejszínt, öntsük rá a karamellöntetet és kanállal igazgassuk el rajta. Befejezésként reszelt csokoládét szórjunk rá, majd locsoljuk meg csokiöntettel! 12 adag lesz belőle.