MindenegybenBlog

Spanyol omlett – íme az az eredeti recept!

Hagymával vagy hagyma nélkül? Ez itt a kérdés! Mivel finom az íze, mi hagymával készítettük el. 4 hozzávaló és finom fűszerek. Most próbáld ki!

Hozzávalók:

Elkészítés:

Hámozzuk meg a burgonyát és vágjuk vékony szeletekre. Itassuk le a szeletekről a vizet. Hámozzuk meg és vágjuk vékony szeletekre a hagymát.

Egy serpenyőben hevítsünk olajat és tegyük bele a burgonyát. Fűszerezzük és fedjük le, majd főzzük lassan, de ne hagyjuk megbarnulni a burgonyát.

10 perc után tegyük hozzá a hagymát és főzzük további 10 percig. Öntsük le róla az olajat és tegyük félre későbbre.

Verjük fel a tojásokat és adjuk hozzá a meleg burgonyát, hagymát. Hagyjuk állni 10 percig.

Egy serpenyőbe tegyünk néhány kanállal a korábban félretett olajból. Öntsük rá a keveréket és keverjük el, hogy egyenletesen eloszoljon a serpenyőben. 15 percig alacsony lángon süssük.

Egy spatula segítségével óvatosan fordítsuk át és süssük át a másik felét is.

Süssük még 5 percig, majd vegyük ki és tegyük egy tányérra. Melegen, de ne forrón tálaljuk. 8 adag lesz belőle.

2017-03-19 21:19:51 - Mindenegyben Blog