MindenegybenBlog

A fiatal nő férjhez ment a szerényen élő milliomos úrhoz. Csak a férfi halála után esett le az álla

Ma szeretnénk egy olyan valós tanmesét leírni Nektek,mely megmutatja hogy a kapzsiság, és az érdek kapcsolatok soha nem vezetnek jó dolgokra.

Egy paraszt ember, Marcel Amphoux, egy szerencsének köszönhetően milliomossá vált. Soha nem élt fényűző életet, spórolt a villannyal a vízzel, és mindennel amivel lehetett. Azonban a bankszámláját dollár milliók gazdagították. Ahogy az a tündérmesékben is szokott lenni, megjelent egyszer egy fiatal nő, aki mit adj Isten bele szeretett az idősödő úrba.

Éltek is együtt boldogan, minden happy volt, és úgy tűnt, soha nem lesz ennek az egésznek vége.

Egy napon azonban váratlan és megrázó dolog történt. Az idős bácsi balesetet szenvedett, egy elég abszurd balesetet ráadásul - neeem, mi sem gondoljuk azt, hogy a nő keze volt a dologban - , és sajnálatos módon elhunyt.

Ekkor az ifjú özvegy asszony, a gyásztól könnyes szemeivel, ment is intézni az örökségeket, amelyek már szinte égették is a zsebeit.

Ekkor ugrott a majom a vízbe. A bugyutának hitt öreg bácsi, volt annyira eszes, és rafinált, hogy lássa, a fiatal hölgy mindössze a pénzét szerette volna megkaparintani, és nem őt szerette. Ezért a végrendeletében bombabiztos dolgokat határozott meg. Az összes ingó, és ingatlanát az egyetlen testvérére , és a falu lakosságára hagyta.

[LAPOZAS]

A megszégyenült özvegyasszony elvesztegetett az életéből súlyos éveket, egy olyan álomért, ami sohasem következhetett be .

2019-03-11 22:05:05 - Mindenegyben Blog