MindenegybenBlog

Az emberarcú kereskedelem nem vágyálom

Léteznek olyan üzletemberek, akik nem minket kihasználva, hanem velünk együtt akarnak gazdagabbak lenni. Szűk ösvény a bizalmi alapú értékesítés útja, de nem járhatatlan – erre mutatunk most egy létező példát.

Lassan-lassan kezd megtörni a szinte mindent gazdasági mutatók mentén, főként GDP-ben mérő világtrend. Az emberiség ugyanis látja, legalábbis érzi, érzékeli, hogy az a legjobb, ha tevékenységeink, társadalmunk középpontjába anyagi javak helyett az ember kerül. Ennek az emberséges, emberközpontú gondolkodásnak a gyakorlati megvalósulásával lépten-nyomon találkozhat a figyelmes szemlélő – értékmagazinunkban is bemutattunk önfeláldozó, misszionárius orvost, vidéki szegregátumban országos sikereket elérő intézményt vezető iskolaigazgatót, egy családvédelmi központ elkötelezett vezetőjét. A sor hosszan folytatható, rendszeres olvasóink talán könnyen fel is tudnak idézni hasonló „hősöket”, akik

valójában nem tesznek mást, mint hogy a munka, a karrier, a bevétel helyett az embereket, a sorsokat részesítik előnyben.

A klasszikus humán területeken túl is láthatunk példát emberséges tevékenységre, noha a gazdaság, különösen a kereskedelem világában nem könnyű alárendelni az eladandó terméket, a szolgáltatást az ügyfélnek. A SZEMlélek esetében azonban előnyös helyzetben vagyunk, mivel hosszú hónapok óta stratégiai partnerünkMagyarország legszélesebb palettájú járműkereskedelmi vállalkozása – 18 márkát kínálnak, 21 márkaszervizt üzemeltetnek. 30 éves fennállásuk alkalmából már kifaggattuk az alapító vezérigazgatót a sikerük titkáról. Ormos István szerint a képlet egyszerű: a tisztesség bizalmat teremt. Pont. Amilyen egyszerű leírni, olyan nagy kihívás a mindenféle anyagi jellegű csábítások közepette megvalósítani, de valamiért csak eladtak fennállásuk óta 60 ezer új autót, mellette félmilliónál is több járművet szervizeltek. 2018-ban 40 százalékkal több autót értékesítettek, mint egy évvel korábban, a növekedés részeként folyamatosan nő a magánszemélyek száma, akik partnerükké válnak.

Ha az olvasóban mostanra felmerült volna a kérdés, ne lepődjön meg: ez itt most valamiféle reklám lenne? A maga módján az, bizony!

A bizalomépítés, az át nem verés, a tisztességes értékesítés példáját mutatjuk be.

Nem véletlenen, nem is hűvös gazdasági számításon alapul ugyanis a SZEMlélek és a Duna Autó együttműködése, hanem azon az eltökéltségen, hogy jobbá szeretnénk formálni a társadalmat, amelynek tagjai vagyunk. Egy kereskedő nyilván nem végez hírszolgáltatást, nem publikál heti szinten több tucat cikket, mi pedig nem adunk el autót senkinek. Ami közös bennünk, az a megbízhatóság, az emberközpontúság iránti elkötelezettségünk.

Arra gondoltunk, hogy ennek a bizalmi alapú kereskedelemnek a szemléltetésére számadatokon innen és túl különösen alkalmasak maguk az érintettek, az ügyfelek, akik rendszeresen visszatérnek, sőt, másoknak is ajánlják, hogy itt érdemes autót venni. Négy történet következik, amelyek szereplői névvel, beazonosíthatóan vállalták, hogy elmondják, miért szavaznak bizalmat hosszú ideje a Duna Autónak.

Garamszegi Miklós:

A Főtaxi vezérigazgatója, illetve az igazgatóság tagja voltam 2009-ig, ebben a nagyjából 8 évet átölelő időszakban 600-650 járművet szereztünk be a Duna Autótól mind a taxi, mind a kölcsönző üzletágunk számára. Többségében Nissan Almera, illetve Primera modelleket vásároltunk, de ponyvás teherautókat és X-Trail típusokat is vettünk nagyobb mennyiségben.

Ekkora beszerzésnél természetes, hogy bekértünk számos árajánlatot, többféle konstrukció lehetőségét is megvizsgálva, s a Duna Autó kínálata volt a legjobb, az ilyen nagyságrendhez szükséges szervizhátteret is beleértve. Fontos szempontot képeztek a kiegészítők, hiszen jól felszerelt középkategóriás autókról van szó – abban az időben, amikor ezek a vásárlások megvalósultak, még nem minden autóban volt például légkondicionáló, ülésfűtés.

Azóta egy építőipari cégem számára szintén a Duna Autótól szereztünk be Fiat kisteherautókat. Nem csupán személyautók esetén érdemes velük számolni.

[LAPOZAS]

Kurucsai József

Mezőgazdasági vállalkozóként dolgozom, egy Szeged és Kiskunfélegyháza közötti településen, Kisteleken élek.

Korábban Aro terepjáróm volt, az is jól tette a dolgát, sosem akadt el a hóban, de nagy ugrást jelentett az első Mitsubishi modell beszerzése. Ismerősök ajánlották a Duna Autót. Körülnéztem több helyen, de itt találtam a legjobb árat – sokadjára is, mert már az ötödik autómat vettem náluk. Nem ez volt az egyetlen szempont, az értékesítő ugyancsak szimpatikus volt.

Azóta én is jó szívvel ajánlom az ismerőseimnek ezt a kereskedést: az egyik helybeli barátom szintén tőlük vásárolta már a negyedik autóját, ő is elégedett.

Kratochwill Péter

1993-ban vásároltam a Duna Autónál az első autót. A döntésem legfőbb oka az egyik legjobb autókereskedő volt, akivel valaha találkoztam – akadt tapasztalatom más kereskedésekkel is.

Bár akkor látszólag csak egy autót vásároltam, valójában olyan folyamat vette kezdetét, ami sorozatosan újabb Nissan modellek vásárlását eredményezte, ugyanannál a kereskedésnél. Mindig gyors, korrekt ajánlatokat kaptam. Tapasztalatom szerint nagyon hamar felismeri az értékesítő, hogy az érdeklődő ügyfélnek pontosan mire van szüksége, nem akartak soha semmit rám sózni. Sokat számítottak egy-egy döntés esetében az apró gesztusok is.

Szerviz terén nem csupán a normál ügymenet esetén megbízható partnerek, ezt egy konkrét történetem igazolja. December vége felé, közvetlenül az ünnepek előtt síelni indultam volna, amikor betörték az autónk egyik első ajtajának az üvegét. Másnap keltünk volna útra, délután 3-kor így hívtam fel az értékesítőt: nagy bajban vagyok. Ők épp céges ünnepségre készülődtek, de azt mondta, ha fél órán belül odaérek, megoldják. Beértem a műhelybe, ahol már ott vártak a csereüveggel – úgy éreztem magam, mint egy Forma-1 versenyen. Nagyjából 5 perc múlva kész voltak, addigra kitakarították az autó belsejét is. Az utolsó munkanap utolsó percében is számíthattam rájuk.

Nem véletlen, hogy céges autóból több tucatot vásároltam a Duna Autótól, de a feleségem legutóbbi járművét is ugyanonnan szereztük be. Miután bővült a modellkínálatuk, már nem csupán Nissanokból választottunk, Škoda és Hyundai modelleket is vásároltunk, de a kereskedéshez hűek maradtunk. Ott mindig találok magamnak megfelelő autót.

Galbács László

Mind a Mitsubishi márkához, mind a kereskedéshez hű vagyok. Az első ilyen autómat korábban még Szegeden vásároltam, de 2002 óta, amikor rátaláltam a Duna Autóra, folyamatosan tőlük szerzem be az új modelleket.

Nagyon meggyőző volt számomra, hogy rövid időn belül hozzájutottam a kiválasztott autóhoz, ráadásul olcsóbban, mint egy vidéki kereskedésben. Máshol akár hónapos átfutási idő is lett volna, itt két héten belül kézhez kaptam a járművet. Olajozottan megtesznek mindent azért, hogy a leghamarabb teljesítsék az ügyfelek kívánságát.

Ezek után nem is igazán akartam máshol beszerezni az újabb autóimat, a környékünkön mások is ott vásárolnak. A korrektségnek hamar híre megy.

2019-08-06 21:31:32 - Mindenegyben Blog