Kik ők?: Ritka nyilvános megjelenésen kapták lencsevégre a szeretett hollywoodi legendát és feleségét
Gene Wilder neve még ma is különleges helyet foglal el a filmrajongók szívében, hiszen kevesen voltak képesek úgy egyensúlyozni a humor, az érzékenység és a különös, megfoghatatlan varázs között, ahogyan ő tette egész pályafutása során. A legendás színész egyike volt azoknak a ritka művészeknek, akik nemcsak szerepeket játszottak el, hanem egész világokat teremtettek a vásznon, és még hosszú évekkel a halála után is úgy beszél róla a közönség, mintha valami személyes ismerőst veszített volna el. Egyik ritka utolsó nyilvános megjelenése is pontosan ezt a csendes, szerethető kisugárzást őrizte meg: az US Open nézőterén ült felesége mellett, elegánsan, visszafogottan, és ugyanazzal a finom derűvel az arcán, amely egész életében annyira szerethetővé tette.
Gene Wilder karrierje különleges ívet futott be Hollywoodban. Korai filmes éveiben már világosan látszott, hogy nem hétköznapi tehetség: a komikum nála soha nem puszta poénkodás volt, hanem valami mélyebb emberi rezdülésből fakadt. Mel Brooks oldalán olyan klasszikusokban alkotott maradandót, mint a Producerek vagy a Young Frankenstein, és ezekben a filmekben megmutatta, mennyire kivételes érzéke van ahhoz, hogy a bohózatot valódi érzelemmel töltse meg. Karakterei egyszerre voltak zavarba ejtően furcsák, idegesen szerethetők és nagyon is emberiek, ezért lehetett az, hogy a nézők nemcsak nevettek rajtuk, hanem együtt is éreztek velük.
Természetesen a legtöbben mégis Willy Wonkaként őrizték meg emlékezetükben, hiszen a Charlie és a csokigyár különc csokimestereként olyan alakítást nyújtott, amely egy egész generáció képzeletét formálta meg. Az ő Wonkája egyszerre volt játékos, rejtélyes, szelíd és kissé nyugtalanító, amitől a figura igazán felejthetetlenné vált. Ez a szerep az évek során kultikus rangra emelkedett, Gene Wilder pedig örökre összeforrt a tiszta képzelet, a különös bölcsesség és a gyermeki csodálkozás világával. Ugyanakkor ő ennél sokkal több volt: nem elégedett meg azzal, hogy egyetlen ikonikus karakterrel azonosítsák, hanem később íróként is új utakat keresett, csendben, távol a reflektorfénytől.
A színész magánélete sem volt mentes a fájdalomtól, mégis különös erővel tudta a veszteségeit valami nemesebbé formálni. Felesége, Gilda Radner halála után nem fordult el a világtól, hanem igyekezett segíteni másokon is, és ebből a személyes gyászból született meg a Gilda’s Club, amely rengeteg beteg és család számára nyújtott támogatást. Wilder ebben is ugyanazt az emberséget mutatta meg, amely a szerepeiből is sugárzott: azt a fajta csendes jóságot, amely nem harsány, nem hivalkodó, mégis mély nyomot hagy. Saját egészségügyi küzdelmeit is nagy méltósággal viselte, és soha nem engedte, hogy a szenvedés elhomályosítsa azt a fényt, amit másoknak adott.
Utolsó éveiben már ritkábban jelent meg a nyilvánosság előtt, ezért is olyan különleges minden olyan felvétel, amely őt és feleségét együtt mutatja.
Ezeken a képeken már nem a fiatal, robbanékony komikus látható, hanem egy megélt élet bölcsességét hordozó férfi, aki ugyan halkabban, visszafogottabban volt jelen, de a kisugárzása mit sem kopott.
Az a bizonyos ritka nyilvános megjelenés nem a sztárvillogásról szólt, hanem valami sokkal többről: arról, hogyan tud egy valódi legenda egyszerűen csak jelen lenni, minden különösebb erőfeszítés nélkül is emlékezetesnek maradni.
Gene Wilder halála óta már egy évtized telt el, de öröksége ma is él. Filmjei újra és újra megtalálják az új közönséget, alakításai pedig ma is frissnek, emberinek és különösen szerethetőnek hatnak. Kevés olyan művész van, akinek a humora ennyire gyengéd, a tehetsége ennyire természetes, a jelenléte pedig ennyire időtálló volt. Nem csupán szerepeket hagyott maga után, hanem egyfajta érzést is: azt, hogy a kedvesség, a fantázia és a törékenység nem gyengeség, hanem a legnagyobb erő lehet. Ezért emlékezünk rá ma is nemcsak mint hollywoodi legendára, hanem mint valakire, aki a vásznon és azon túl is képes volt egy kicsit szebbé tenni a világot.