MindenegybenBlog

Ezért nem szabad egész éjszakára töltőn hagynod a telefonodat

Ezért nem szabad egész éjszakára töltőn hagynod a telefonodat

Ha te is ezt csinálod, gyorsan szokj le róla.

Rengetegen követik el azt a hibát, hogy éjszakára töltőre csatlakoztatják a telefonjaikat, majd reggel szépen kihúzzák, és utána bosszankodnak, ha a készülék furcsaságokat produkál, a szokottnál gyorrsabban lemerül, így ismét elő kell venni a töltőkábelt, csak kérdés, lesz-e ahova bedugni.

A szakértők szerint több órányi töltés károsíthatja az akkumulátort. A legtöbb készülékben található lítium-ion akkumulátorokat nem szabad sem teljesen feltölteni, se pedig teljesen 1 százalékra lemeríteni.

Minden szakember azt ajánlja, hogy amennyire csak lehet, kis és gyakori töltéseket eszközöljön mindenki, a ritka és órákon keresztül történő töltést jobb elfelejteni, mert így az akku élettartama már 200 töltés után alig fog pár órát tartani.

Ha már a készülék feltöltődött 80-90 százalékban, az elég is lesz, amennyiben tehetjük soha ne töltsük a telefont 100%-ig.

Kigyulladhat!

Szörnyű: 30 milliós lakástűz lett a vége egy budapesti születésnapi bulinak, a károsult pedig elárulta, szerinte a mobiltöltője lehetett a ludas, ez okozhatta a tragédiát! No, de kezdjük az elején! Takács Attila a lányának kedveskedett, amikor felajánlotta neki: tartsa a szülinapját a lakása tetőteraszán. A háromszobás, modern lakás egy pillanat alatt lett a lángok martaléka – írja a Bors.

„A tűz a hálószobában keletkezett. A lányom, Noémi 24. születésnapját ünnepeltük, összesen 11-en. Ő már nem lakik velünk, de mivel a lakásom felett van egy kellemes tetőterasz, úgy döntöttünk, hogy oda hívjuk meg a barátokat. Tudom, az első hírek arról szóltak, hogy a teraszra menekültünk a tűz elől, de ez nem igaz, eleve ott voltunk” – mondta Takács Attila a Borsnak.

Takács Attila körbevezette a Bors munkatársait a kiégett lakásában. Egy élet munkája veszett oda. A férfi szerint a mobiltöltője okozhatta a tűzvészt. (Fotó: Bors)

[LAPOZAS]

Poroltóval próbálkozott

„Jól éreztük magunkat, jó volt a hangulat. Aztán hirtelen kellemetlen füstszag csapta meg az orromat. Lementem a lakásba, hogy megnézzem, mi történt. Úgy vélem, a mobilom töltője vagy egy másik elektromos berendezés gyulladt ki. Már égett az ágy háttámlája. Először sikerült poroltóval eloltanom, de aztán mégis belobbant, így a helyzet életveszélyessé vált. Már nem az volt a fontos, hogy a vagyontárgyakat mentsük, hanem az, hogy a testi épségünket!” – emlékezett vissza a házigazda. Kö­tött lakásbiztosítást, így talán a felújítás árának egy részét megkapja. Körülbelül 30 milliós kár érte a lakástűz miatt, amit elektromos tűzre vezetnek vissza a szakemberek, ez okozhatta a tragédiát.

Az egész házat kiürítették, talán pár nap múlva a szomszédok visszaköltözhetnek. Attila szerint statikailag is sérült az ingatlanja. (Fotó: MTI/Mihádák Zoltán)

„A plafonom leszakadt”

Attila hiába próbálta eloltani a lángokat, végül a tűzoltók és a rendőrök jöttek segíteni. Perceken belül megérkeztek, és elkezdték a ház kiürítését. A buliról három vendéget mentő­álarcban a lépcsőházon keresztül kísértek le, nyolc embert pedig a teraszról emelőkosárral. 12-en kerültek kórházba füstmérgezés gyanújával.

Este 10-kor a felettem levő lakásban szokatlanul dübörögtek

– mondta az alsó szomszéd, Kovácsné Molnár Éva. Szólni szeretett volna nekik, de aztán meglátta, hogy tűzszikrák hullanak a párkányára.

„Még felocsúdni sem volt időm, máris dörömböltek az egyenruhások, hogy hagyjam el a lakásomat. Éjjel engedtek minket vissza, hogy összeszedjük a személyes holminkat. Szinte monszuneső hullt az otthonomban a tűzoltók által használt víztől.

A fiatalokat sikerült kimenekíteni. A házból 12-en mégis kórházba kerültek füstmérgezés gyanújával. MTI/Mihádák Zoltán

A plafonom több helyen leszakadt, az már most világosan látszik, hogy nem lesz olcsó a helyreállítás” – árulta el Éva. „Mindent ellepett a füst és a korom. Természetesen Attiláékkal is együtt érzek. Rendes embernek tartom, és tudom, hogy ő sokkal rosszabbul járt nálam” – sóhajtott. A szomszédok néhány nap múlva költözhetnek vissza.

A mentésről a katasztrófavédelem tett közzé egy videót a .

2021-05-07 09:38:18 - Mindenegyben Blog