MindenegybenBlog

Ő volt az első férfi aki szült – nézd meg hogy néznek ki gyermekei kilenc évvel később

Nem tudjuk Thomas Beatie-t elfelejteni, aki a világ első terhes férfija volt. Az újságok címlapjain szerepelt a férfi 2008-ban, amikor gyermeket szült.

Aki nem ismeri Thomas történetét: nőnek született, aztán később megváltoztatta a nemét. Ez idő alatt nagyon sok fenyegető üzenetet kapott, sőt ennél sokkal rosszabb is történt.

Mikor terhes lett, a sajtó nagyon sokat foglalkozott vele. Sokan utaztak a környékre, hogy a férfiról képeket készítsenek és sajnos sikerült rossz híreket is találniuk róla. A műtét után a férfi terhessége alatt halálosan megfenyegették őt.

Szerencsére Thomasnak vannak szerető barátai akik támogatják őt de nagyon sok idegen is támogatásáról biztosította a férfit.

A terhességgel minden rendben volt és a férfi három gyermeknek adott életet, akiket meddő feleségével együtt nevelnek, de Nancyvel már nem élnek együtt.

A gyerekek megszületése után Thomas visszahúzódó életet élt a gyermekek érdekében. Aztán megismerkedett Amberrel akivel össze is házasodtak.

Kilenc évvel a gyerekek születése után Thomas ismét aktív lett a Facebook-on. Manapság már az egész család életét követhetjük a Facebook-on.

 

Kérjük oszd meg ezt a történetet barátaiddal a Facebook-on, ha örülsz annak, hogy Thomas békés életet él családjával.

2017-03-23 17:43:39 - Mindenegyben Blog