MindenegybenBlog

Orbán ezt nem teszi zsebre: az orvosokat bosszantja a kormány kommunikációja- állítja a kamara elnöke

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke újabb kemény kritikát fogalmazott meg. Kijelentette, 15 év alatt hiába tettek le könyvtárnyi javaslatot a problémák megoldására, az egészségpolitika süket és értelmetlen, az illetékes minisztérium inkompetens, a kormány pedig még a törvényeket is megsérti.

Éger arról is beszélt még, hogy a magyar sürgősségi ellátás olyan, mint a lottó, az egészségügyet elöregedett, elégtelen létszámú, kiégett, rosszul fizetett munkavállalók alkotják, a kamara viszont jól működik.

Azt is elmondja, hogy azért szólal meg az Orvosi Kamara az utóbbi időben igen keményen, mert látva a 2020-21-es költségvetés számait, az tűnik ki, hogy az ágazat továbbra sem élvez majd prioritást. Ez mindenképpen megszólalást érdemel, mert nagyok a bajok, amiket sikerkommunikációval nem lehet elpalástolni.

Arra a kérdésre, hogy irritálja-e az orvosokat a kormány kommunikációja, azt válaszolja, hogy bosszantja őket, igen. Azokat főleg, akiknek nem jó a jövedelmi és munkaerő-helyzetük, és megszakadnak a munkában.

Majd Éger kifakad, hogy a politika érdemben nem csinál semmit az egészségügyben például a paraszolvenciával: “15 éve egyebet sem csinálunk, mint hogy írunk és mondjuk a magunkét. Könyvtárunk van a megoldási javaslatainkból.”

“Mi megteszünk mindent, amit meg tudunk tenni. Az, hogy a politika süket és értelmetlen, arról én nem tehetek”.- jelentette ki a kamarai elnök

Majd arra is kitért Éger István, hogy egészségügy mindig lesz, csak kérdés, hogy milyen. Magyarországon még mindig jobb az egészségügy, mint Afganisztánban. A világon mindenhol van egészségügy. Nem tud összeomlani.

Azt is leszögezte a szakmai vezető, hogy  nincsenek óriási problémák a Honvédkórházban, hanem óriási problémák a magyar egészségügy egészében vannak, a munkaerő vonatkozásában. Elöregedett, elégtelen létszámú, kiégett, rosszul fizetett munkavállalói gárda van. Nem csak a Honvédkórházban, Magyarországon.

Ezen úgy lehet segíteni, hogy úgy fizetik meg a munkavállalókat, hogy csak a feladatukra koncentráljanak, és ne öt helyről próbáljanak megélni. Évekkel ezelőtt mondogattam már, hogy ma Magyarországon sürgősségi ellátást kapni olyan, mint a lottó.

Ugyanolyan eséllyel lehet kapni párizsi vagy müncheni színvonalú ellátást, mint meghalni az országút szélén. Szerencse dolga. De ennek nem szerencse dolgának kellene lennie.- jelentette ki a Magyar Orvosi Kamara elnöke

Nos a Magyar Orvosi Kamaráról a legkevésbé sem lehet azt mondani, hogy MSZP-s műhely, sőt többször sorolták inkább a Fideszhez közeli kamarának, így tőlük ez a kritika így még keményebb.

2019-02-09 11:11:52 - Mindenegyben Blog