MindenegybenBlog

Összeroppant a börtönben a 8 éves sólyi kislány gyilkosa

Pszichológus kezeli a börtönben azt a 16 éves fiatalembert, akit azzal gyanúsítanak, hogy brutális kegyetlenséggel kivégezte a nyolcéves Adriennt. F. Ferenc a nyomozóknak tett beismerő vallomásában azt mondta, hogy szándékosan csalta el a kislányt a patakhoz, mielőtt végzett vele. Az előzetesbe tett fiú állítólag azt mondta korábban, hogy szeretné kipróbálni, milyen érzés embert ölni. Most a széltől is óvják a börtönben.

Magánzárkában van, és kamerával lesik minden mozdulatát, hogy nehogy kárt tudjon tenni magában. Nem igazán bírja elviselni az egyedüllétet és a magányt. Tudatosult benne, hogy mit tett, mert nagyon megzuhant. Jelenleg pszichológus foglalkozik vele. Annyit lehet tudni még róla, hogy van tévéje, és az ételt sem tagadta meg

– mondta lapunknak börtönberkekben jártas informátorunk.

Mostanra végre az is kiderült, hogy jutottak el F. Ferenchez a nyomozók, és mit mondott nekik a fiú a beismerő vallomása során. A hajmáskéri kamasz szándékosan csalta el a patakhoz a kislányt.

Több mint 100 fő kereste a kislányt. Helikoptert is kértünk, valamint nyomkövető kamerákkal pásztáztuk át a környéket. Ezzel párhuzamosan a kollégáim adatgyűjtésbe kezdtek és feltérképezték a kislány ismeretségi valamint baráti körét. Kiderült, hogy egy társasággal rendszeresen játszott a futballpályán, így jött képbe a 16 éves fiú is. A közeli patakparton, a gyermek lakcímétől fél kilométerre találtunk fél pár cipőt. A lábbeliről megállapítottuk, hogy azt az eltűnése előtt viselte a kislány. Követtük a patak medrét, majd körülbelül egy kilométerrel arrébb rendkívül szomorú látvánnyal kellett szembesülnünk. A gyermek a patak szélén feküdt holtan, sérülések voltak a fején 

–mondta a Zsaru magazinnak Baráth Attila, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának a vezetője.Több százan kísérték utolsó útjára a meggyilkolt sólyi kislánytA gyilkosság óta bekamerázták a települést.

A falubeliek elmondása szerint a 8 éves sólyi kislány kezei hátra voltak kötözve, és egy hurok volt a nyakában, amikor megtalálták a meztelenre vetkőztetett holttestét a Királyszentistván mellett lévő patakmederben. A helyiek sokáig attól tartottak, hogy a férfi meg is erőszakolta a kislányt, de a rendőrség arról tájékoztatta lapunkat, hogy nem történt szexuális erőszak. Kiderült, hogy a kislány halálának közvetlen oka fulladás volt.

Boncoláskor a halál okaként vízbe fulladást állapított meg az orvos. Még a holttest megtalálása előtt eljutottunk a fiúhoz, mert valószínűsítettük, hogy köze van az eltűnéshez, ezért később elő is állítottuk. A május 19-i kihallgatáson már beszélt a bántalmazás módszeréről és eszközéről. Eközben a szemlebizottságok három különböző helyen gyűjtötték a bizonyítékokat. A fiú elmondta, hogy a kislánnyal kettesben volt, ő csalta el a patakhoz. A helyszíni kihallgatáskor részletesen megmutatta, milyen gyalázatos tettre ragadtatta magát

[LAPOZAS]

– tette hozzá a bűnügyi osztályvezető.

F. Ferenc édesanyja a történtek ellenére is kitart a fia mellett. Informátorunktól megtudtuk, hogy tartja az előzetesben lévő fiával a kapcsolatot. Ahogy arról korábban beszámoltunk az asszony közterület karbantartóként dolgozik a hajmáskéri önkormányzatnál. Mivel a férje nem dolgozik, és nem is nagyon akar, ezért a család abból él, amit ő keres. A nő szabadságot kért a szörnyűség után, hogy rendezni tudja a magánéleti nehézségeit. Úgy tűnik, hogy mostanra sikerült megoldania.

Dolgozik, felvette a munkát. De ennél többet nem szeretnék ezzel kapcsolatban mondani

– mondta megkeresésünkre Köbli Miklós, Hajmáskér polgármestere.

Mint arról korábban beszámoltunk, a kislány eltűnését az édesapja jelentette be május 18-án késő este. Elmondása szerint a kislány a ház előtt rollerezett a barátnőivel, amikor elment fürödni. Amikor észrevette, hogy nincs sehol, értesítette a rendőröket, de már csak a holttestét találták meg másnap hajnalban. A gyilkosság gyanúsítottját még aznap éjjel elfogták.

A nyolcéves kislány édesanyja akkor azt mondta, hogy a rendőrségen láttak egy 15 éves fiatalembert, akit bilincsben kísértek, és az asszony fia ráismert a volt osztálytársára. A gyanújuk be is igazolódott. A kamaszt előzetes letartóztatásba helyezték. F. Ferenc ellen 14. életévét be nem töltött személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt indult eljárás.

2018-06-02 13:21:33 - Mindenegyben Blog