MindenegybenBlog

1 perce érkezett a rendkívüli bejelentés!Friss hír: ekkor nyitnak ki újra az üzletek

Ha eléri a 2,5 milliót a beoltottak száma, akkor egy héten belül kinyitnak az iskolák, a középiskolák, valamint az óvodák is, ez legkorábban április 12-én, vagy április 19-én valósulhat meg, mondta a kormányinfón Gulyás Gergely.

A nyitást megelőzően beoltják a tanárokat is, önkéntes alapon. A boltok újranyitásáról azt mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy még vizsgálják a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatait, amelyekről péntekre születik döntés.

A feladat az, hogy olyan nyitási tervet dolgozzunk ki, amely világos perspektívát mutathat

- mondta, hozzátéve, hogy a mostani számok még azt mutatják, hogy alapvetően változtatni nem tudunk.

Orbán :Eddig 2 156 680 ember kapta meg az első oltását, 863 000-en pedig már a másodikat is. Azt a jelentést kaptam ma reggel, hogy húsvét után 2,5 millió beoltott lelehet, április 13. pedig az a nap lehet, amikor a három millió beoltottat is elérhetjük. Ha elérjük a 3-3,5 milliót, jöhet a következő lépés, erről jövő héten tudom tájékoztatni a nyilvánosságot-– mondta a miniszterelnök, hozzátéve, A 2,5 milliós oltottság után néhány nappal életbe lép az új szabályozás, nyithatnak az üzletek.  

Mi jöhet a boltokban?

[LAPOZAS]

Az MKIK a kiskereskedelmi szektorban úgynevezett négyzetméter alapú újranyitás megvalósítását javasolja:

A fodrászok, kozmetikusok ezekkel a feltételekkel nyithatnának

Az MKIK javaslata szerint a fizikai kontaktussal járó szolgáltatási szektor esetében (fodrász, kozmetikus, cipőjavító, ruhatisztító, varrónő), amikor üzlethelyiségben végzik a szolgáltatást, a kereskedelemhez hasonlóan a négyzetméter alapú szabályozás alkalmazását javasolják, ötvözve a kifejezetten betartandó járványügyi előírásokkal - például az ügyfelek közötti távolság, ügyfélszám korlátozása, ügyfelek utáni fertőtlenítés, a vírus terjedését gátló védelmi eszközök használata, amelyek teljeskörű teljesítése esetén kerülhet csak sor a nyitásra.

Kivételeznének a védettségi kártyásokkal

Az MKIK javasolja a védettségi kártyával rendelkező személyek szolgáltatásokhoz való kiemeltebb hozzáférésének biztosítását, akár úgy is, hogy a védettségi kártyával rendelkező személyek a vendéglátó és turisztikai szolgáltatásokat igénybe tudják venni. A szervezet ezeken túl azonban nem javasolja az egyéni vásárlókra vonatkozó üzleten belüli tartózkodási idősáv fenntartását. A Magyar Orvosi Kamara a hét elején szigorításokat sürgetett a járvány terjedésének megfékezésére.

A nyugdíjasokra külön figyelnek 

A kormány 650 ezer olyan nyugdíjasról tud, aki még nem regisztrált oltásra, őket külön keresik meg. A mostanra teljesen átoltott idősotthonokban már egy százalék alatti a fertőzés.

2021-04-02 08:44:20 - Mindenegyben Blog