Meghalt Bugár Imre diszkoszvető, aki szembeszállt a kommunista rezsimmel
A sportvilág egy rendkívüli egyéniségtől búcsúzik: elhunyt Bugár Imre, a magyar nemzetiségű csehszlovák diszkoszvető, aki nemcsak a pályán ért el maradandó sikereket, hanem emberi tartásával is emlékezetessé vált. Élete nem csupán az érmekről, rekordokról és nagy dobásokról szólt, hanem arról is, hogy egy olyan korszakban mert kimondani dolgokat, amikor sokan inkább hallgattak. Pályafutása tele volt kemény munkával, csalódással, küzdelemmel és olyan pillanatokkal, amelyek örökre beírták a nevét a sporttörténelembe.
Véletlenből lett diszkoszvető, munkából lett bajnok
Bugár Imre útja korántsem indult egyenes úton a diszkoszvetés felé. Gyerekkorában még senki nem sejthette, hogy egyszer világbajnok és Európa-bajnok lesz belőle, sőt ő maga sem ezt az utat képzelhette el magának. Kezdetben kézilabdázóként próbálkozott, ám egy mérkőzésen olyan szerencsétlenül találta el az ellenfél kapusának bokáját, hogy az eltört, ő pedig később úgy emlékezett vissza: „Ettől kezdve féltem lőni”.
Az atlétikában tizenöt éves korától kezdte el igazán kamatoztatni a testi erejét, amelyet nem edzőtermek világában, hanem a mindennapi munka során is formált az élet. Ohradában, szülővárosában rendszeresen segített a szüleinek: etette a teheneket, harangot kongatott, fát gyűjtött az erdőben. Ez a földközeli, kemény életmód nemcsak fizikailag edzette meg, hanem olyan szívósságot is adott neki, amely később a sportban is az egyik legnagyobb erejévé vált. Nem véletlen, hogy kedvenc felkészülésének a fűnyírást tartotta.
Nem hajolt meg a rendszer akarata előtt
Bugár Imre nem tartozott azok közé, akik szó nélkül beletörődtek a politika döntéseibe. Az 1984-es Los Angeles-i olimpia bojkottja sportolók generációját fosztotta meg a lehetőségtől, de számára ez különösen fájdalmas volt, hiszen egy évvel korábban világbajnok lett, és joggal érezhette úgy, hogy komoly esélye van az aranyéremre. A csúcsformában lévő dobónak azonban le kellett mondania az indulásról, mert a rendszer így döntött.
Ő azonban nem hallgatott. Nyíltan bírálta a bojkottot, és még azt is kijelentette, hogy saját költségén is elutazna, ha hagynák. Tudta azonban, hogy ennek aligha lenne realitása, ahogy annak sem, hogy Amerikába kivándorolva gyorsan folytathatná pályafutását. Az akkori döntéshozók ezt nem felejtették el neki, ő viszont a rezsim árulását nem bocsátotta meg. Később egy emlékezetes mondattal idézte fel, mit tapasztalt az Egyesült Államokban: „Az egyetlen szovjetellenes provokáció az orosz vodka reklámja volt”.
Ez a mondat nemcsak iróniát hordozott, hanem keserűséget is. Bugár pontosan látta, mennyire hamis indokokkal fosztották meg őt és más sportolókat az olimpiai szereplés lehetőségétől.
Amit elvettek tőle Los Angelesben, azt eredményeivel bizonyította be
Bugár Imre karrierje így is lenyűgöző maradt. Már 1982-ben Európa-bajnoki címet szerzett Athénban, majd 1983-ban Helsinkiben világbajnok lett, ezzel végleg a sportág legnagyobbjai közé emelkedett. 1985 májusában Kaliforniában, San Joséban 71,26 métert dobott, ami nemcsak pályafutásának csúcsa volt, hanem a mai napig szlovák rekordnak számít.
A Los Angeles-i olimpia kihagyása azonban egész életében tüske maradt benne. Különösen azért, mert meg volt győződve arról, hogy ott a dobogó legfelső fokára állhatott volna. Ezt nem puszta sértettségből mondta: abban az évben a teljesítményei valóban azt mutatták, hogy a világ legjobbjai között volt. Ahogy ő fogalmazott: „Abban az évben a leggyengébb teljesítményem is elég lett volna egy éremhez Los Angelesben. Aztán a legjobbak mindannyian eljöttek Brüsszelbe abban az évben, ahol 69 méter feletti teljesítménnyel nyertem”.
Ahelyett, hogy Los Angelesbe utazhatott volna, Moszkvába küldték egy külön versenyre, amelyet a szocialista országok sportolói számára szerveztek. Még ott sem kapott megbecsülést: megrovásban részesítették, mert csak negyedik lett. Bugár ezt sem rejtette véka alá, és indulatos őszinteséggel beszélt róla: „Kényszerítettek, hogy elmenjek arra a hülye olimpiára”.
Rekord, búcsú, legenda
Bugár Imre hosszú pályafutást tudhatott maga mögött: huszonegy szezont töltött az atlétikában, és egész életében úgy beszélt a sportról, mint a legnagyobb szerelméről. Nemcsak versenyzőként maradt közel az olimpiák világához, hiszen összesen kilenc olimpián vett részt, hármon aktív sportolóként, haton pedig szenvedélyes érdeklődőként, turistaként. Ez is jól mutatja, hogy számára az atlétika sosem csupán hivatás volt, hanem életforma.
Utolsó versenyén, 1995. szeptember 17-én, negyvenévesen dobott utoljára diszkoszt. Különösen szép és személyes cél vezette: mivel 1955. április 14-én született, szerette volna legalább 55 méterre hajítani a szert. Sikerült is, ráadásul túl is teljesítette ezt az álmot. „Miután 55,44 méterre dobtam a diszkoszt, meghívtam mindenkit egy sörre, és elbúcsúztam.” Ennél emberibb, szerethetőbb lezárást nehéz is elképzelni egy ilyen gazdag pályafutás végére.
Visszavonulása után Prágában telepedett le a családjával, de a közéletből és a sport világából nem tűnt el. 2016-ban beválasztották a szlovák atlétika Hírességek Csarnokába, 2025 decemberében pedig Helena Fibingerovával együtt Emil Zátopek-díjat kapott sportlegendaként. Bugár Imre nemcsak az eredményei miatt marad emlékezetes, hanem azért is, mert megmutatta: a sportoló lehet bátor, szókimondó és gerinces ember is, még akkor is, ha ezért súlyos árat kell fizetnie.