MindenegybenBlog

1 perce érkezett!Halálos baleset - A mentők hiába próbálták újraéleszteni az egyik sérültet, a helyszínen életét vesztette

Információnk szerint Kecskemét felől haladt a fehér autó, amikor eddig ismeretlen okból frontálisan ütközött a szemből érkező kék színű autóval. Úgy tudjuk, hogy a kék színű kocsit vezető lakiteleki férfit, az elsőként a helyszínre érkező kamionos próbálta újraéleszteni, majd a mentők folytatták, de ez sikertelen volt, ő a helyszínen életét vesztette. Két személyt a tűzoltók szabadítottak ki a járműből, a mentők összesen három embert szállítottak kórházba. A helyszínelés és a mentés miatt teljes útlezárás volt a 44-es főút ezen szakaszán. A baleset körülményeit a Kecskeméti Rendőrkapitányság vizsgálja tovább.

A mentők hiába próbálták újraéleszteni az egyik sérültet, a helyszínen életét vesztette – közölte a rendőrség.

Az érintett szakaszon továbbra is teljes útlezárás van.

Korábban írtuk:

Frontálisan ütközött össze két személyautó a 44-es főút 21-es kilométerénél, Nyárlőrinc és Lakitelek között. A baleset következtében az egyik gépkocsiba beszorult két ember, őket a kecskeméti hivatásos tűzoltók szabadították ki. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra kell számítani – közölte  katasztrófavédelem.

A rendőrség információi szerint az ütközés következtében négyen megsérültek, közülük egy személy újraélesztését megkezdték a szakemberek.

Az érintett útszakaszon a helyszínelés és műszaki mentés idejére teljes útlezárás van érvényben. Érdemes kerülni a környező utakon – írják.

2022-12-17 16:10:33 - Mindenegyben Blog