MindenegybenBlog

1 perce érkezett! Kilökték a villamosról Balázs Andit

Balázs Andi nem rejti véka alá, mennyire fontos számára, hogy megvédje a gyengébbeket. Bár saját történeteivel nem szokott dicsekedni, most a  mégis elmesélte néhány veszélyes kalandját.

A színésznő, ha agressziót lát, szinte gondolkodás nélkül szembeszáll a bántalmazóval. Maga sem tudja honnan meríti ilyenkor az erőt hozzá, de egyszerűen nem tudja visszatartani magát.

Andi módszere nem más, mint hogy igyekszik kibillenteni az támadót az „őrületéből”, meglepetést okozva neki azzal, hogy az nem számít a türelmes, kedves szóra, vagy arra, hogy a színésznő megpróbálja megérteni, mit miért tesz, még akkor is, amikor érehetetlen a kegyetlensége.

– Agresszióra kedvességgel reagálok. Ez a fajta viselkedés kizökkenti, és arra készteti, hogy hátralépjen kettőt. Ha végképp nem sikerül, előfordult már, hogy odaálltam az áldozat elé, azzal jelezve: 'Hagyd abba, inkább engem bánts!' – meséli Andi, aki már iskoláskorában is szembeszállt a tanárral, ha igazságtalanul bánt valakivel. Egyszer pedig egy bácsi védelmére kelt, akit a villamoson zaklatott néhány fiatal.

– Körbeállták szegényt a villamoson, rugdosni kezdték.

Odamentem segíteni, mire ők, amikor a megállóban kinyílt az ajtó, kilöktek a villamosból a peronra.

Szerencsémre két rendőr lába elé estem, akik le is kapcsolták őket a következő megállónál – meséli a színésznő, aki volt, hogy nem úszta meg pofon nélkül az egyik mentőakciót.

– Egy alkalommal az utcán szembesültem azzal, hogy egy férfi ököllel ütötte a kutyáját. Odamentem, és próbáltam jobb belátásra bírni: 'Ugyan, mit tett ez a kutyus, hogy ezt érdemli?'

A reakció azonnali agresszió volt: én is kaptam egy pofont.

De nem bántam. Intézkedtem, és később az állatvédők el is vették tőle az állatot.

Máskor vidéken néztem be egy kerítésen, ahol valaki a kutyáját rugdosta, akkor felemeltem a hangomat. Utánam is jött, de nem esett bajom.

2022-10-05 09:47:35 - Mindenegyben Blog