MindenegybenBlog

1 PERCE ÉRKEZETT! Már biztos – csökken a családi pótlék! Családok tízezrei érintettek! Szomorú hírt jelentettek be a magyar családoknak! Itt vannak a tudnivalók

Az  osztrák kormány összegyűlt a hegyekben, hogy egy értekezleten tárgyalják ki a dolgaikat. Sebastian Kurz kormányának egyik első döntésének köszönhetően 39 ezer magyar gyerek fog elesni az állami támogatástól.Csökken a családi pótlék: 39 ezer gyerek érintett!!!!

Az ÖVP–FPÖ-kormány két pártja nemcsak elutasítja a migrációt, hanem abban is versenyeznek egymással, hogy Orbán Viktor melyiket kedveli jobban, és a kelet-európai munkavállalókat, köztük a magyarokat melyik szereti kevésbé . A két politikusnál a mostani tárgyalásaikon is a Magyarországon lakó magyar polgárok vannak terítéken, de most 39 ezer fiatalkorúról van szó!

A Der Standard értesülései szerint a z új osztrák kormány megállapodott abban, hogy csökkenteni fogják a külföldön élő gyerekek után járó családi pótlék összegét új indexálással. 2016-ban az osztrák állam még 80 millió eurót utalt ezen a jogcímen Magyarországon élő gyerekek után. A mostani intézkedés azt jelentené, hogy az Ausztriában járulékokat fizetőt magyar és más kelet-európai munkavállalók, családtámogatásként kevesebb pénzt kapnak vissza, mint osztrák kollégáik, abban az esetben, ha a gyerekük nem él Ausztriában. Az osztrák kollégáké élhet bárhol a nagy világban.

A magyarok a listavezetők a külföldre utalt családi pótlék tekintetében, Ausztria összesen 38 895 magyar kiskorú után fizetett . Szlovákia a második, míg Lengyelország a harmadik. Ezen jogcímen az összkiadás 273 millió euró volt, ezt szeretnék csökkenteni az új törvénnyel, amelyet minél előbb szeretnének elfogadtatni. 114 milliót spórolhatna Ausztria, így a magyar családok 40 százalékos veszteséggel számolhatnak. A megtakarítás nem éri el a bécsi költségvetés kiadási oldalának két ezrelékét sem. Brüsszelből azt ígérték, hogy meg fogják vizsgálni, hogy nem sérti-e az unió szerződéseit a szabályozás. Kurzék azt szeretnék, ha a többi tagállam is átvenné az általuk tervezett szabályozást.

2019. január 1-jétől az osztrák kormány indexálja az Európai Unió más tagállamából érkező munkavállalók gyerekeinek járó családi pótlék összegét vagy annak a kiegészítését, ha a gyerekek nem Ausztriában élnek.

A januártól életbe lépő változás legfőbb károsultjai a Kelet-Európából érkező munkavállalók, köztük a magyarok lesznek.

Az osztrák kormány ezzel a törvénnyel évente kb. 200 millió eurót tud megspórolni az állambüdzsébe, ami az osztrák állami kiadásokat tekintve aprópénznek számít.

Az indexálás lényege, hogy az ellátás összegét a gyermek lakóhelye szerinti árszínvonalhoz igazítják, tehát minél kisebb az árszínvonala egy országnak, annál kevesebb lesz az indexált családi pótlék összege Ausztriából.

[LAPOZAS]

Magyarország esetében kb. a felére csökken az ellátás összege. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a szülők kizárólag Ausztriából kapnak teljes összegű ellátást, úgy gyerekenként havonta 100 euróval fognak kevesebbet kapni Így az osztrák indexált családi pótlék teljes összege kb. 90-100 euró lesz. Aki különbözetet kap Ausztriából ennek megfelelően kb. 50 euróval számolhat havonta gyerekenként.

Összehasonlító táblázat

Családi pótlék összege 2018. 12. 31-ig 2019.01.01-től   Életkor születéstől 114 € 64,07 € 3 éves kortól 121,90 € 68,51 € 10 éves kortól 141,50 € 79,52 € 18 éves kortól 165,10 € 92,79 € További gyermekek esetén      + 1 gyerek  7,10 € 3,99 €  + 2 gyerek 17,40 € 9,78 €  + 3 gyerek 26,50 € 14,89 €  + 4 gyerek 32 € 17,98 € Kinderabsetzbetrag 58,40 € 32,82 € Iskolakezdési támogatás(évente egyszer) 100 € 56,20 € Emelt összegű csp- fogyatékkal élő gyermek esetében 155,90 € 87,62 € Példák     1 kis-(2), illetve 1 nagykorú (18) gyerek 410,10 € 230,48 € 1 kis-(4), illetve 1 nagykorú (18) gyerek 418 € 234,92 € 1 nagykorú (19) gyerek esetén 223,50 € 125,61 € 2 kiskorú (8, 11) gyerek esetén 394,40 € 221,65 € 2 nagykorú (18, 20) gyerek esetén 461,20 € 251,22 €       Arányosítva a különbség %-ban kifejezve   56,20%

Megjegyzés! A családi pótlékot a Kinderabsetzbetrag-gal együtt fizetik ki mindig ezért a két értéket összesítve kell számolni.Különbözeti kifizetés esetében a táblázatban szereplő összegekből levonandó kb. 40 € gyerekenként, ami a magyar családi pótlék összege.

Az EU szociális ügyekért felelős biztosa kritizálta a családi pótlék indexelését

Magyarországról is támadják az új, családi pótlékot érintő intézkedést, mely hazánkban 40.000 gyermeket érint.

Az Európai Unió szociális biztosa, Marianne Thyssen felszólalt az uniós polgárok egyenlő jogai mellett az osztrák családi pótlékra vonatkozó megszorítások kapcsán. Ez volt a válasza a Visegrádi Négyek, valamint Bulgária, Litvánia és Szlovénia egyöntetű tiltakozására, jelentette Magyarország államtitkára, Novák Katalin.

Egyenlő jogok az EU-s állampolgároknak

A szabad mozgás elve alapján minden uniós polgár ugyanazokat a jogokat élvezheti, amelyek nem korlátozhatók, még a családi pótlékok tekintetében sem, az Emberi Erőforrás Minisztérium államtitkára szerint. Az indexálás leginkább a magyar családokra lenne negatív hatással, mintegy 40 ezer magyar gyermeket érint– nyilatkozta Novák az MTI-nek.

Az Európai Bizottság október 24-én bejelentette az Ausztria elleni jogsértési eljárás megkezdését az családi pótlék megreformálása kapcsán.

2020-10-19 15:58:30 - Mindenegyben Blog