MindenegybenBlog

1 PERCE ÉRKEZETT: Súlyos baleset ! Közel 10 km-es a torlódás, forgalmat megállították, nincs átjutás.A helyszínelés jelenleg is tart, a torlódás közel 10 kilométeres.

BALESETEK, TORLÓDÁSOK, RENDKÍVÜLI KÖZLEKEDÉSI ESEMÉNYEK
2022. augusztus 19. 19:52

A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események.

Az M1-es autópályán, a főváros felé vezető oldalon, Bicske és Herceghalom között a 32-es km-nél egy személyautó korlátnak ütközött, a belső sávot foglalja el a sérült jármű, torlódik a forgalom.

 

Az M3-as autópályán, a fővárosból kifelé Bag közelében a 48-as km-nél lévő  korábbi balesetnél már nincs korlátozás, de a torlódás még jelentős menetidő-növekedést okoz.A 67-es főutat lezárták a 63-as és a 80-as km között, mert portáltáblát építenek. A forgalmat Mernyeszentmiklós és Somogytúr között az útpálya melletti útra terelik.Fennakadást okoz a közlekedésben a nyugatról keletre tartó vihar.Jelenleg az M7-es autópályán a Martonvásár és Velence közötti szakaszon mindkét oldalon szinte csak araszol a forgalom a zivatar miatt. A Tatabánya, Székesfehérvár Dunaújváros tengelyen valamint a Duna vonalától nyugatra eső területeken a hirtelen lezúduló eső miatt, lassabb haladásra kell készülni a gyorsforgalmi utakon, valamint a fő-és mellékutakon egyaránt.A Tisza felső szakaszán a kompok általában közlekednek. Tiszadob és Tiszalúc között viszont a komp csak személygépkocsikat visz át, a közeli pontonhídon is csak 10 tonna össztömegig lehet áthajtani.A középső szakaszon a kompok nem járnak, kivéve Nagykörű és Fegyvernek között, ahol van átkelés.

A Híd Kárpátaljáért programhoz kapcsolódóan Magyarország Kormánya 5 segítségpontot jelölt ki az érintett önkormányzatokkal és karitatív szervezetekkel közösen. A segítő pontok a következő helyszíneken találhatóak:Záhony, Ady Endre út 79.Barabás, Árpád utca 28. – Petőfi Sándor Művelődési HázLónya, Árpád utca 113. – Művelődési HázBeregsurány, II. Rákóczi Ferenc utca 1. – KastélyparkTiszabecs, Rákóczi Ferenc utca 13. – II. Rákóczi Ferenc Körzeti Általános IskolaRészletek: https://www.utinform.hu

Az esőben vezetés talán nem akkora mumus, mint a jeges úton való közlekedés, de egy könnyű záporban is rengeteg hibát lehet véteni autósként, hát még ha özönvíz szerűen zúdul ránk a mennyei manna. A legtöbben hajlamosak vagyunk ugyanazokat a hibákat elkövetni, vagy inkább bizonyos dolgokat elfelejteni. Pedig az esőben vezetés nem egy ördöngös mutatvány, csupán észben kell tartani bizonyos szabályokat a balesetmentes közlekedés érdekében. A tavaszi és őszi nagy esőzések közepette azért nem árt felkészülni. Összeszedtünk néhány tippet, amikkel megelőzhetjük a balesetet, vagy karambolt.

[LAPOZAS]

Sajnos az autósiskolákban is csak elméletben tanítják, hogyan kell zuhogó esőben vezetni. Azt ugyan megtanuljuk, hogy a fékút a száraz úthoz képest a kétszeresére nő, a látási viszonyok csökkennek. Épp ezért be kell látnunk, hogy a jó vezetési érzék és a tökéletesnek hitt reflexeink mit sem érnek. Ha pedig az autó sincs megfelelően felkészítve és a vezetőnek fogalma sincs, hogyan élhetné túl az ítéletidőt baleset nélkül, akkor két dolgot tudunk tanácsolni:

1. Ellenőrizd rendszeresen autódat, esőben vezetés ide vagy oda!

Te emlékszel még mennyi az autódon a gyárilag előírt keréknyomás? Egyáltalán néha szoktad ellenőrizni? Pedig rendszeresen kéne. Szerencsére a pontos értékeket minden autóban nagyjából ugyanott találjuk: a vezetőoldali ajtó keretére ragasztott matricán, a kesztyűtartó fedelének belső felületén, esetleg az üzemanyagtöltő nyílás fedelének környékén. A legtöbb új autón persze van erre belső elektronika, ami szól, ha esetleg ráférne egy pumpálás az abroncsokra, de havonta egyszer azért érdemes kérni a benzinkúti személyzet segítségét, hogy nézzen rá az abroncsnyomásra. Ugyanígy a gumik profilmélységét is rendszeresen kéne ellenőriznünk, mert már ezzel a két látszólag apró dologgal is rengeteget javítunk a túlélési esélyeinken. Ugyanis esőben vezetve, félig leeresztett gumikkal, a vízelvezető bordák nem tudják megfelelően kiszorítani maguk alól a vizet.

2. Vezess lassabban, esőben életet menthet!

Száguldozni sosem kifizetődő, egy hirtelen jött zivatar közben meg pláne nem. Esőben vezetéskor több dolgot is számításba kell vennünk. Az egyik, hogy az út felülete sosem patyolat tiszta: poros, esetleg valami ki is ömlött rá. A hirtelen jött eső pedig ezzel keveredve nyálkás réteget képez az út felszínén, amitől az csúszóssá válik. A túl sok víz hasonlóan nem jó, és ugyanazt a hatást várhatjuk. Itt jön képbe a rendőrök által előszeretettel emlegetett relatív gyorshajtás. A városokban megengedett 50 kilométeres legnagyobb sebesség esőben már túl sok is lehet, mert a rossz látási viszonyok és a lecsökkent tapadás miatt a normál fékút többszörösére számíthatunk, ráadásul hosszabb reakcióidőre készülhetünk magunktól és a többi autóstól is. Zuhogó esőben ugyanis könnyebb nem észrevenni a táblákat és a többi autót a vízfüggöny miatt.

[LAPOZAS]

Jó, ha tudod!

Esőben és hóban történik a legtöbb ráfutásos baleset, ezért például bizonyos autópálya szakaszokon nedves út esetén 100 km/h a maximális megengedett sebesség. Mivel ilyenkor ez a kötelező sebességhatár, be is mérhetnek minket, ha gyorsabban megyünk.

A legfőbb indok azonban, hogy esőben miért ne menjünk gyorsabban a kelleténél, az az, hogy ezáltal kevesebb az esélyünk, hogy az utat borító vízfilm miatt hirtelen megszűnjön a kapcsolat a gumik és az aszfalt között. Ez a jelenség ugyanis a vízen-futás, vagy más néven aquaplaning, ami minden autós igazi rémálma. Erre sajnos nagyon nehéz felkészülni, mert ilyenkor egyetlen apró kormánymozdulat is elég lehet, hogy lecsússzunk az útról, vagy nekivágódjunk a mellettünk haladónak.

A legkönnyebben úgy lehet észrevenni ezt a jelenséget, hogy ilyenkor még a szervokormány is sokkal könnyebben tekerhetővé válik. Ha ilyet érzünk, semmiképpen se lépjünk a fékre, és ne tekerjük el a kormányt, mert amikor ismét talajt érnek a gumik, hirtelen válthat irányt az autó. Inkább óvatosan vegyünk vissza a gázból. Kis szerencsével azonnal újra tapadni kezdenek a gumik, és megmenekülünk.

3. Esőben időben gondolj a kanyarokra!

Ha kanyarodik az út, lehetőleg még azelőtt lassítsunk időben, és soha ne a kanyarodással egyidejűleg tegyük. Ezt megtehetjük fékezéssel, vagy vissza is válthatunk és használhatjuk a motorféket. A legtöbb mai autón ugyan van blokkolásgátló rendszer, ami nem engedi, hogy a csúszós úton a kerekek állóra fékeződjenek, hanem csökkenti a féknyomást és a másodperc tört része alatt többször is megfékezgeti a kerekeket. Viszont ha ilyen autóban ülünk, akkor se kényszerítsük vészfékezésre az autónkat, mert könnyen lehet, hogy a mögöttünk haladónak nincs ABS-e, és a hirtelen fékezés miatt belénk csúszhat.

Ha régebbi autónk van, és nagy víz van az úton, először inkább intenzívebben fékezzünk, majd fokozatosan engedjük fel a pedált. Így ABS nélkül is elkerülhetjük, hogy blokkoló kerekkel csússzunk az árokba, vagy előttünk haladóba.

4. Látszódj rendesen esőben is!

Sajnos azt tapasztaljuk, hogy még mindig rengetegen autóznak világítás nélkül rossz idő, főleg eső esetén is. Jó látási viszonyok mellett, lakott területen belül valóban nem kötelező a tompított fényszóró használata, de nem is tilos – szerintünk inkább erősen ajánlott. Lakott területen kívül viszont mindig kötelező! Amikor eleve rosszabbul látunk és minket is nehezebben vesznek észre, akár ezen is múlhat egy baleset.

+1

Ennek a néhány alapvető tanácsnak a betartásával sokat növelhetünk a saját esélyeinken esőben vezetés közben, ha pedig valóban úgy zuhog, mintha dézsából öntenék, és az orrunk hegyéig sem látunk, akkor jobban tesszük, ha félrehúzódunk egy biztonságos helyen, fent hagyjuk a helyzetjelzőt, bekapcsoljuk az elakadásjelzőt, és várunk, amíg kicsit csendesedik.

címlapfotó:illusztráció 

2022-08-19 20:10:14 - Mindenegyben Blog