MindenegybenBlog

1 perce érkezett!! ÚJ TÖRVÉNY, amiről eddig nem is hallottunk! MÁTÓL ITT IS KÖTELEZŐ A MASZKVISELÉS MINDENKINEK!

Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is exponenciálisan nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi ellátást. A járvány megállítani nem lehet, a cél a járvány lassítása.

ÉJFÉLTŐL ÚJ SZABÁLY! >>>>

Kötelező a maszkhasználat közterületen50 százalék esély van, hogy a mostani egészségügyi létszámmal menedzselni tudjuk a helyzetet, ezért kellett szigorítani. Lehet, hogy kibírnánk, de nem kockáztatunk – jelentette ki a kormányfő. Nem hárít felelősséget az emberekre, Ha az emberek 80 százaléka hordja a maszkot és a találkozások 80 százalékában rajtuk van, akkor meg lehet állítani a járványt. Ezt eddig megtették az emberek, ezért nem szabadult el előbb a járvány – mondta a miniszterelnök.

Éjféltől közterületen is kötelező lesz a maszkhasználat– jelentette be.

Az alábbiakat közölték:

A maszkviseléssel és távolságtartással kapcsolatosan eddig bevezetett szabályok továbbra is érvényesek, azzal, hogy a 10 000 főnél nagyobb település egyes közterületein a maszkviselés kötelező. A területek kijelölése a polgármester feladata. Sporttevékenység során, valamint a parkokban, illetve zöldterületeken a maszk viselése továbbra sem kötelező.

[LAPOZAS]

Ezért a járvány elleni védekezés további erősítése érdekében a kormány visszaállította a rendkívüli jogrendet, azaz kihirdette a veszélyhelyzetet. Ez azért fontos, mert a rendkívüli jogrend – ahogy az első hullám idején, úgy most is – gyors cselekvést tesz lehetővé a kormány számára. A kormány előterjesztésére az Országgyűlés ma szavaz a rendkívüli jogrend 90 napra történő meghosszabbításáról. Ha a parlament megszavazza a javaslatot, akkor újabb védelmi intézkedések lépnek életbe, amelyeket Orbán Viktor kormányfő hétfőn ismertetett. Többek között várhatóan ma éjféltől életbe lép a kijárási tilalom este 8 óra és hajnal 5 óra között, általános rendezvény-tilalom lép életbe, digitális oktatásra állnak át a középiskolák az és az egyetemek, be kell zárni az éttermeknek és az üzletek is csak 19 óráig lehetnek nyitva. A kormány az állampolgárok együttműködését kéri a veszélyhelyzettel kapcsolatos rendkívüli intézkedések végrehajtásában.

2020-11-11 08:40:26 - Mindenegyben Blog