MindenegybenBlog

1 perce jött a hír ! Újabb extrapénzzel számolhatnak a nyugdíjasok: itt vannak Varga Mihály tervei

Varga Mihály pénzügyminiszter benyújtotta a 2023-as költségvetésről szóló törvényjavaslatot, amelyben kiemelt szerepet szán az időskorúaknak.

Megvan, mit tervez a kormány a nyugdíjasoknak 2023-ban. A tervezet szerint a jövő évi költségvetés a következő fontosabb tételekkel számol a nyugdíjasok számára: Jövőre is lesz 13. havi nyugdíj, amelynek összege már a büdzséből 371,8 milliárd forintra rúg.

Mivel a kormány várakozása szerint 4,1%-kal nő 2023-ban a GDP, ezért várható nyugdíjprémium is, erre a célra 24,9 milliárd forintot tervezett be a kormány. (A maximum értéke 12 ezer forint lehet a nyugdíjasok számára.) Továbbá marad a Nők 40 program, amire jövőre már 372,4 milliárd forintot fordíthat az államkassza.A nyugdíjemelés az év elején az inflációval megegyező mértékű lesz, ami 5,2%. A költségvetés jövőre egyébként 3663 milliárd forintnyi korhatár feletti nyugellátást fizet ki, ezen felül értendő a Nők 40 program összege, vagyis a kettő együttesen 4000 milliárd forint felett lesz, írta a Portfolio.

2022-06-09 08:38:14 - Mindenegyben Blog