A magyar színházi élet ismét gyászol: elment Voith Ági, a hazai színjátszás egyik legszerethetőbb, legderűsebb alakja. A veszteség súlya különösen nehéz Bodrogi Gyula számára, aki néhány hónap múlva tölti be kilencvenedik életévét, és aki nemcsak művésztársat, hanem élete egyik legfontosabb emberét veszítette el.
A Blikk/ Varga Imre fotóján mosolygó művész most megtörten beszél arról, amit még kimondani sem könnyű. A magyar színházművészet egyik legkülönlegesebb szövetsége ért véget Voith Ági halálával. Bár egykori szerelmük az idő múlásával mély, szinte családi barátsággá alakult, ők ketten soha nem engedték el egymást – papíron és lélekben is mindvégig házasok maradtak.
Voith Ági neve egyet jelentett az életigenléssel, a humorral, azzal a végtelen derűvel, amely minden szerepét és minden megszólalását átitatta. Bár hosszan küzdött egy alattomos betegséggel, szervezete végül feladta a harcot.
A Nemzet Színésze, Bodrogi Gyula a hot! magazinnak beszélt a fájdalomról, nem sokkal egy salgótarjáni fellépése előtt. Látható volt rajta, hogy a gyász első napjaiban még képtelen múlt időben beszélni arról, akit évtizedeken át a legközelebb érzett magához.
A beszélgetés során Bodrogi Gyula őszintén vallott arról a zavarodottságról, amely ilyenkor természetes, mégis bénító. Fiával, Ádámmal is alig talált szavakat a tragédia után.
Íme a színművész megrendítő vallomása – változtatás nélkül:
„Nem! Nagyon közel van mindaz, ami történt. Nehezen tud az ember szépen, összefüggésében beszélni vagy értelmezni azt, ami most velem történik. Csak csaponganak a fejemben a gondolatok, a múlt, az emlékek.”
A napi kapcsolattartás reflexszé vált számára – annyira, hogy még most is a telefon után nyúlna, mintha bármelyik pillanatban felvehetné a kapcsolatot Ágival.
„Még nem akarom elhinni! Most is szeretném felhívni telefonon, hogy elmondjam neki, egy kicsit nevetgélve, hogy már itt vagyunk Salgótarjánban. Sok mindent mondanék még neki, csak nincs itt... Minden olyan kusza, és furcsa összefüggésben kerül most elém. Csak azt tudom mondani, hogy hiányzik.”
Voith Ági soha nem panaszkodott, küzdelmét mindig diszkréten kezelte. Optimizmusa egészen az utolsó napokig kitartott.
Bodrogi ezt mondta róla:
„Ági beteg volt, de a betegség az arra való, hogy az ember kigyógyuljon belőle.”
A művész számára azonban a „volt” szó még nem létezik. A gyász feldolgozásához idő kell – talán több is, mint amennyit az élet adhat.
„Nem tudom. Ehhez kell egy kis idő, mert még nem hiszem el. Egyelőre nincs olyan gondolatom, hogy ‘volt’. Egyelőre még ‘van’, még mondani szeretnék neki dolgokat. Napi kapcsolatban voltunk. Egy része ennek a kapcsolatnak kifáradt, de egy teljesen jó barátsággá alakult... Nem lenne kedvem most valami szép emléket felidézni, de ez, hogy ennyit beszélünk róla, azt igazolja, hogy vele vagyunk, ő pedig velünk van. Folytassuk egy hónap múlva!”
A végső búcsúra 2026. február 19-én, 14:30-kor kerül sor a Farkasréti temető területén. A család, a barátok, a művésztársak és az egész ország együtt hajt fejet egy olyan művész előtt, akit valóban „nem lehet elfelejteni”.
Voith Ági hangja, derűje, játéka sokunk emlékében él tovább. És talán most mindannyian magunkban dúdoljuk a dalt, amelyet ő olyan felejthetetlenül énekelt:
„Engem nem lehet elfelejteni…”
Forrás: HOT!