MindenegybenBlog

CUKORBETEGEK FIGYELEM!10 perce FONTOS! figyelmeztetést adtak ki CUKORBETEGEKNEK a járvány miatt!

A cukorbetegség számos veszélyt és szövődményt okozhat, ráadásul több betegséget is könnyebben kapnak el a diabetes-szel élők. Friss adatok szerint a koronavírussal fertőzött cukorbetegek 7,3%-a veszti életét. A megelőzésről dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa beszélt.

Életkor és a krónikus betegségek növelik a rizikót

A Kínából kiinduló koronavírus járvány lassan az egész világon megjelenik, így joggal foglalkoztatja az embereket, vajon kik a legveszélyeztetettebbek a fertőzés szempontjából, illetve mi lehet a végkimenetele. Azzal a legtöbben tisztában vannak, hogy a magas életkor és a krónikus betegséggel élők vannak kitéve fokozott kockázatnak. 80 év felett 14,8 %, 70 év felett 8,0 %, 70 év alatt 3,6 %, 60 év alatt 1,3 % a halálozás. Ez alatti életkorban 0,4-0,2 %, míg 9 év alatti korban nem vesztette senki életét a járványban.

 

Cukorbetegek nagyobb veszélyben

A koronavírus okozta halálozások között krónikus betegségek szempontjából az első helyen a szív-és érrendszeri betegségek állnak (10,5 % ), a második helyen pedig a cukorbetegség ( 7,3 % ). Ezt követik a krónikus légúti betegségben szenvedők 6,3 %-kal. A halálozás magas vérnyomás esetén 6,0 %, daganatos betegség esetén pedig 5,6 %.

A statisztikai eredmény a cukorbetegeknél nem meglepő, hiszen a tartósan magas vércukorszint jelentősen megnöveli a fertőzések esélyét, és mivel ekkor csökken a szervezet védekező képessége, nem tudja olyan hatékonyan felvenni a harcot a kórokozók ellen. Így a koronavírussal fertőzött diabetes-eseknél gyakrabban lépnek fel súlyos tünetek, életveszélyes állapotok.

 

 Éppen ezért nekik még inkább oda kell figyelni a prevencióra, mely a következőket foglalja magában:

·       Rendszeresen mosson kezet szappannal, illetve használjon alkoholos kézfertőtlenítőt

·       Tartson legalább 1 méter távolságot attól, aki köhög vagy tüsszög

·       Fertőtlenítse gyakran a közös használatú tárgyakat (pl.kilincs, távirányító, klaviatúra, telefon)

·       Ne nyúljon szeméhez/orrához/szájához

·       Tüsszentéskor/köhögéskor lehetőleg használjon zsebkendőt, ha erre nincs mód, köhögjön/tüsszentsen a könyökhajlatába

·       A rosszul érzi magát, maradjon otthon! Láz, száraz köhögés, nehéz légzés esetén konzultáljon orvosával

 

Dr. Porochnavecz Marietta, a Cukorbetegközpont diabetológusa felhívja a cukorbetegek figyelmét arra, hogy ezeket a prevenciós teendőket, a betegek még inkább tartsák be, valamint fektessenek nagy hangsúlyt a vércukor értékük kordában tartására! Hiszen minél gyakrabban van a glükóz szintje a referencia tartományon kívül, annál inkább gyengül az immunrendszer védekező képessége! Fontos továbbá az is, hogy betegségek esetén más lehet az alkalmazott készítmény dózisa, így a változtatást beszélje meg diabetológusával!

Influenza vagy koronavírus?

Ezekben a napokban javában tombol az influenza, melynek tünetei szinte azonosak a koronavírus okozta fertőzésével (magas láz, fáradtság, száraz köhögés). Koronavírusra akkor kell gyanakodni, ha olyan területen járt a közelmúltban, amelyet érint a fertőzés, vagy ha olyan személlyel került kapcsolatba, aki fertőzött. Amennyiben koronavírusra gyanakszik, semmiképp se menjen rendelőbe, hanem hívja fel háziorvosát vagy a Nemzeti Népegészségügyi Központ által megadott, ingyenesen hívható telefonszámot! (06-80/277-455, 06-80/277-456 )

2020-03-31 20:21:37 - Mindenegyben Blog