MindenegybenBlog

12 éves Kinga végzett magával. Az ok megdöbbentő. A szomszédok mesélték el…

Újév napján temették el. A 12 éves lány végzett magával. Halála előtt olyan emberektől próbált segítséget kérni, akikben megbízott… Néhány felnőtt reakciója és a kegyetlen nemtörődömség hatására a lány élete utolsó hónapjai egy horrorfilmhez hasonlítottak. Egy gyerekkori tragédia, amelyet el lehetett volna kerülni, ha a felnőttek úgy állnak hozzá, ahogy kell…

A tanárainak mesélt az esetről.

“AMIKOR EGY GYEREK NEVET, AZ EGÉSZ VILÁG NEVET, AMIKOR EGY GYEREK SÍR, KUDARCOT VALLOTTAK AZOK, AKIKNEK GONDOSKODNIUK KELLETT VOLNA RÓLA ÉS BIZTONSÁGÉRZETET ADNI NEKI…”

2021 júniusában Kinga azt mondta egy tanárának, hogy a szülei egyik barátja molesztálta őt. A férfi berángatta a bokrok közé, és ott próbált meg közeledni felé. A lánynak sikerült megszöknie, de ezzel még koránt sem ért véget a szenvedése.

A 12 éves lánynak a saját otthonában sem volt nyugta. Szenvedései mögött mostohaapja állt, amit Kinga bevallott a nagynénjének az ünnepek alatt. A nagynéni megpróbált segíteni. Bejelentést tett a rendőrségen és kérelmet intézett a bíroságon a gyermek védelme érdekében.

A lány édesanyja azonban teljesen hidegen állt a történtekhez. Elmondta neki, hogy a mostohaapja fogdosta és próbált közeledni felé. Nem hitt neki.

“Sokat beszéltek erről az iskolában. Néhányan eltávolodtak tőle. A vége az lett, hogy az anyja még a telefonját is elvette tőle. Nem akarta, hogy bárkinek is a mostohaapjáról panaszkodjon.” – mesélte a lány egyik barátja.

Vajon igazat beszélt?

Kinga igazat mondott? A mai napig tart az eljárás és nem született ítélet. A 12 éves lány nem élte meg az igazságszolgáltatást. December 29-én felkötötte magát saját szobájában. A temetése az év első napján volt.

Mindenki tudta, de senki sem segített

Talán az a legrosszabb ebben a történetben, hogy sokan tudtak az esetről. Kinga története nyílt titok volt a kisvárosban. Minél többen tudtak róla, a lány annál magányosabbnak érezte magát.

“Tudtak róla a szomszédok és az iskola is. A saját anyja sem segített neki. Inkább elhidegült lányától” – nyilatkozták a helyiek.

[LAPOZAS]
Senki sem figyelt rá!

Kinga bevallotta, hogy öngyilkosságon gondolkodik, de senki sem figyelt rá. A bíróság úgy döntött, hogy otthon kell megvárnia, míg a nyomozás lezárul. Az utolsó meghallgatást december 20-án volt. Ha igazat beszélt, az utolsó egy hónapját egy fedél alatt kellett töltenie a kínzójával.

A lélektelen eljárások fontosabbak lennének, mint egy gyermek élete?

Kinga hetedikes volt. Szép, okos lány volt. Végzett magával.

Ne feledje, ha nehéz helyzetben van, válságon megy keresztül, öngyilkossági gondolatai vannak, ne feledje, hogy életkorától függetlenül kaphat segítséget. Elég egy telefon: 116-123 ingyenesen hívható, anonim telefonos lelkisegély-szolgálat.

2022-01-15 11:09:37 - Mindenegyben Blog