MindenegybenBlog

15 megyére adtak ki riasztást!Durva lesz a mai nap , 2cm -es jégeső és felhőszakadás 90km/h vihar csap le az országra – Mutatjuk, hol vigyázzon

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2018.06.07. csütörtök éjfélig

Délelőtt északkeleten még kialakulhat néhol zivatar intenzív csapadék (15-25 mm) kíséretében, majd déltől, délutántól az ország északkeleti harmadában kisebb számban, másutt több helyen valószínű zivatar ma estig, késő estig. A zivatarokat helyenként viharos (60-80 km/h) szél és kiemelten az ország délnyugati felében (délután inkább a középső, este inkább délnyugati, déli országrészben) felhőszakadás (lokálisan > 30-40 mm) kísérheti, egy-egy helyen heves zivatar is kialakulhat > 90 km/h széllökés és/vagy jégeső (> 2 cm jégátmérő) kíséretében,írja a met.hu

[adSulvo]

Az előttünk álló éjszaka elszórtan továbbra is valószínűek zivatarok, amelyeket néhol felhőszakadás (> 30 mm) kísérhet.

Csütörtökön ismételten több helyen valószínű zivatar, legnagyobb számban a délutáni, esti órákban. A zivatarokat néhol felhőszakadás (> 30 mm) és egy-egy helyen 90 km/h feletti széllökés, illetve jégeső (2 cm feletti jégátmérővel) kísérheti.

2018.06.06. 09:45 Országos Meteorológiai Szolgálat

Pest megye
Jel Fok Esemény Leírás
Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).
Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Baranya megye

Bács-Kiskun megye

Békés megye

Csongrád megye

Fejér megye

Győr-Moson-Sopron megye

Hajdú-Bihar megye
Jel Fok Esemény Leírás
Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).
Komárom-Esztergom megye
Jel Fok Esemény Leírás
Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).
Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Somogy megye

Jász-Nagykun-Szolnok megye
Jel Fok Esemény Leírás
Heves zivatar Kis valószínűséggel kialakulhat heves zivatar (károkozó szél vagy nagy méretű jég kíséretében).
Felhőszakadás Intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.
Tolna megye

Vas megye

Veszprém megye

Zala megye

OMSZ: 2018-06-06 09:51 (07:51 UTC)  [wbhx]

Szöveges figyelmeztető előrejelzés

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére 2018.06.07. csütörtök éjfélig

Délelőtt északkeleten még kialakulhat néhol zivatar intenzív csapadék (15-25 mm) kíséretében, majd déltől, délutántól az ország északkeleti harmadában kisebb számban, másutt több helyen valószínű zivatar ma estig, késő estig. A zivatarokat helyenként viharos (60-80 km/h) szél és kiemelten az ország délnyugati felében (délután inkább a középső, este inkább délnyugati, déli országrészben) felhőszakadás (lokálisan > 30-40 mm) kísérheti, egy-egy helyen heves zivatar is kialakulhat > 90 km/h széllökés és/vagy jégeső (> 2 cm jégátmérő) kíséretében.

Az előttünk álló éjszaka elszórtan továbbra is valószínűek zivatarok, amelyeket néhol felhőszakadás (> 30 mm) kísérhet.

Csütörtökön ismételten több helyen valószínű zivatar, legnagyobb számban a délutáni, esti órákban. A zivatarokat néhol felhőszakadás (> 30 mm) és egy-egy helyen 90 km/h feletti széllökés, illetve jégeső (2 cm feletti jégátmérővel) kísérheti.

2018.06.06. 09:45 Országos Meteorológiai Szolgálat

2018-06-06 08:22:24 - Mindenegyben Blog