MindenegybenBlog

2 év börtönre ítélték: a bíróság kimondta zsarolás bűncselekményét követte el a Fidesz politikusa

Kedden a Pesti Központi Kerületi Bíróságon két év börtönbüntetésre ítélte Balogh István Szilvesztert, a VIII. kerület korábbi fideszes képviselőjét, mert a vád szerint 2015 végén 100 ezer forintot követelt egy házfelügyelői pályázat elintézéséért.

Az Index beszámolójából kiderül, hogy a vád szerint a képviselő többször is felkereste a sértettet, hogy fizessen, amiért elintézte neki a házfelügyelői állást és az azzal járó szolgálati lakást.

Miután fizetett, egy évvel később Balogh már azzal kereste meg, hogy ha nem fizet újabb 100 ezer forintot, nem hosszabbítják meg a szerződését. Ezért az ügyészség a volt képviselőt hivatalos személyként elkövetett zsarolás bűntettének kísérletével vádolta.

Bár Balogh az előkészítő ülésen elismerte a bűnösségét, az Indexnek a tárgyalás után azt mondta: „Ha egy farkas fel akarja falni a bárányt, akkor hiába minden észszerű bizonyítás, akkor is fel fogja falni.”

A politikus Józsefváros egyik legszegényebb részén, a Mátyás tér, Lujza utca, Dobozi utca környékén volt képviselő. 2016-ban mondott le a mandátumáról, mivel az Echo TV-nél is dolgozott, mint újságíró arra hivatkozva távozott hogy ott több lett a munkája, később derült fény üzelmeire.

2019-06-25 21:53:56 - Mindenegyben Blog