MindenegybenBlog

31 évesek lettek a sziámi ikrek! Most döbbenetes bejelentést tettek

Elképesztő.

Abby és Brittany Hensel már születésük óta csodaszámban mennek az orvostudomány világában. Ők ketten azon kevés sziámi ikerpár közé tartoznak, akik nemcsak a terhességet élték túl, de sikeresen a világra is jöttek.

A lányok mostanában töltötték be 27-ik életévüket, így a világ már jó pár éve újból és újból rácsodálkozik a lányok különleges életére. Mindkét lány rendelkezik külön felsőtesti szervekkel, így két gyomruk, két szívük, és négy tüdejük van, ezzel ellenben viszont testüknek alsó részén osztozniuk kell.

Mindkét lány a saját felén lévő végtagjait képes kontrollálni, így sok türelem és gyakorlás kellett ahhoz, hogy olyan hétköznapi feladatokat el tudjanak végezni, mint a járás, fésülködés, fogmosás. De ez sem tántorította el az ikerpárt, sőt a két lány sikeresen lediplomázott a Bethel Egyetem tanárképző karán, és még vezetni is megtanultak.

A lányok hihetetlen történetére már régóta felfigyeltek, pár éve meghívást kaptak Oprah Winfrey show-műsorába is, és dokumentumfilm sorozat is készült az életükről.

Most azonban óriási bejelentésre készülnek, ugyanis terveik szerint olyan tanárok szeretnének lenni, akik az elfogadásra oktatnák a gyerekeket, fő céljuk az, hogy megértessék a fiatal generációval, hogy nem a kinézet a lényeg, hanem a belső értékek.

2021-05-20 17:35:55 - Mindenegyben Blog