5,5 milliós bírságot kapott Pócs János
5,5 millió forintos bírságot kapott Pócs János fideszes országgyűlési képviselő, miután elveszítette azt az eljárást, amelyet Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter indított ellene.
A videó miatt indult az ügy
Pócs János tavaly szeptemberben jelentette be, hogy feljelentették egy júliusban közzétett videója miatt. A felvétel „Zsír akció” címmel került ki, és egy levágott, megperzselt disznó szerepelt benne, rajta ezzel a felirattal: „Ő volt a soros, Romulusz”.
Pócs János magyarázatot adott
A fideszes politikus most azzal magyarázta a videót, hogy a „maga módján” akarta szóvá tenni Ruszin-Szendi egészségügyi beavatkozását. A bíróság döntése után azonban 5,5 millió forintot kell befizetnie.
Édesapja hagyatékából fizeti ki a bírságot
Pócs János elmondása szerint a pénzt a nemrég elhunyt édesapja hagyatékából kell előteremtenie. Azt mondta, korábban megígérte neki, hogy ezt az összeget megőrzi a dédunokáinak.
A kárpátaljai magyar gyerekeknek kérné a pénzt
Pócs János a friss videójában így fogalmazott:
„Ezt nem tudtam megtenni, mert én a jogállamiságot tiszteletben tartva az 5,5 millió forintot valamiből be kell, hogy fizessem, de nekem nem kell gyűjteni. Azt viszont szeretném kérni miniszter úrtól és a jogi képviselőjétől, hogy ezt az összeget a kárpátaljai magyar gyerekek javára fizesse be”