MindenegybenBlog

A 4 éves kislány részeg szülei elől menekülve órákig gyalogol az autóút mellett: a sötétben találkozik egy férfival, aki…

Ivan Razumov (Fehéroroszország) egy este az autó út mellett találkozott egy kislánnyal, aki elmondása szerint már órák óta gyalogolt ott, és senki sem állt meg neki.

A kislányt Zhenya Fedorovich Vladimirovnanak hívták, és elmondta, hogy a 15 km-re lévő szomszéd faluba tart. Ha belegondolunk, hogy egy 4 éves kislányról volt szó, ez egészen abszurd helyzet. De a java csak most jött!

A kislány azért jött el otthonról, mert a szülei mindig részegek, és nem látják el őt. A férfi vizet adott neki, és azonnal értesítette a gyámhivatalt.

A tisztviselők a helyszínre kiszállva megállapították, hogy a kislány szülei alkalmatlanok a gyermek nevelésére: mindketten ekkor is részegek voltak, és bűzlöttek az alkoholtól.

A szociális munkások pártfogásába került a kicsi, miután átesett egy kórházi kivizsgáláson. Ivan rendszeresen meglátogatta őt, és mindig vitt neki valamilyen ajándékot.

30 család jelentkezett, hogy örökbe fogadják a kislányt: ebből is látszik, hogy mekkora az igény arra, hogy szeretetteljes emberek felneveljenek egy ilyen kedves gyermeket.

A saját szülei azonban képtelenek voltak őt megbecsülni, és ellátni! Sajnos a példájuk nem egyedi, rengeteg felelőtlen ember van! Neked mi a véleményed?

2022-06-23 07:35:16 - Mindenegyben Blog