Szinte már minden szépségszalonban elérhetőek a gél lakkok és igen népszerűek. Ugyanis tartós, gyors megoldást nyújtanak a szép körmökre vágyó nők számára.
Azonban a gél lakk korántsem olyan tökéletes, mint amilyennek látszik. UV fényre szilárdul meg a gél lakk, minden felkent réteg után. Így a körmeidet többször is kiteszed az UV fény káros hatásainak, hiszen tudjuk, hoy az UV fény és a bőrrák között szoros összefüggés van.
Az Archives of Dermatology című folyóiratban 2009-ben megjelent cikk először számolt be a gél manikűr elkészítése során használt UV “dobozok” hatásáról a kézre és a körmökre. A cikkben két olyan nőről számoltak be, akik rendszeresen jártak zselé manikűrt készíttetni és az UV sugárzás hatására bőrrák alakult ki a kézfejükön.
A gél manikűr egyéb veszélyei közé tartozik a köröm fizikai károsodása vagy a körömlemez szétválasztása a körömágytól, ugyanis a gél lakkot kaparással és reszeléssel lehet eltávolítani a körömről. Emellett a polírozószer eltávolítására használt aceton is károsítja és szárítja a körmöket és körömágyat.
A bejegyzéshez csatolt fotón is jól láthatóa különbség a gél manikűr és az SNS manikűr között, miután eltávolították a manikűrt. A középső képen lévő kéz a gél manikűrtől károsodott, míg a lenti képen lévő körmökről az SNS manikűrt távolították el. Ugye mennyivel szebb az a köröm, ahol az SNS manikűrt használták?
Vendégeim nagyon szeretik az SNS manikűrt, mert a saját szemükkel láthatják, hogy a manikűr eltávolítása során nem használok reszelőt. A leszedés egyszerű, ugyanis csak beáztatom egy folyadékba a körmeiket majd vattával eltávolítom a felkent réteget.