95 éves korában elhunyt Robert Duvall, az a hollywoodi legenda, aki úgy tudott jelen lenni a vásznon, hogy közben sosem harsogta túl a többieket. Csendes erő volt – és éppen ezért lett megkerülhetetlen. Közel másfél száz filmes és televíziós szerep, Oscar-díj, kultikus karakterek, és egy magánélet, amelyben a reflektorfény helyett a nyugalmat kereste.
A világ nagy része Tom Hagenként ismerte meg a A Keresztapa és a A Keresztapa II. című klasszikusokból. A Corleone család örökbefogadott fia, a kimért ész hangja a káoszban – az ember, aki mindig hideg fejjel gondolkodott.
Francis Ford Coppola filmjében Marlon Brando és Al Pacino mellett sem veszett el. Visszafogott, intelligens játéka Oscar-jelölést ért, és örökre beírta nevét a filmtörténetbe. A harmadik részben, a A Keresztapa III.-ban már nem szerepelt – állítólag anyagi vita miatt –, hiánya pedig érezhető volt a rajongók szerint.
Az Apokalipszis most egyik legemlékezetesebb jelenetében Wagner zenéjére vezeti harcba helikoptereit Kilgore alezredesként. „Imádom a napalm szagát reggelente” – a mondat, amely önálló életre kelt a popkultúrában.
A szerepért újabb Oscar-jelölést kapott, és bebizonyította, hogy a higgadt stratégából bármikor lehet karizmatikus, kissé őrült hadvezér.
1984-ben végre aranyszobor került a kezébe: a Az úr kegyelméből főszerepéért megkapta a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat. Egy kiégett, alkoholproblémákkal küzdő countryénekest alakított – fájdalmasan hitelesen.
Duvall maga is rajongott a countryzenéért és a westernkultúráért, ami különös mélységet adott a szerepnek.
Bár Hollywood egyik legnagyobb neve volt, a magánéletét féltve őrizte. Négy alkalommal házasodott, de igazi társat későn talált. 2005-ben vette feleségül az argentin színésznőt és rendezőt, Luciana Pedraza-t, aki több mint 40 évvel fiatalabb nála. A korkülönbség sokakat meglepett, de kapcsolatuk stabil és harmonikus maradt.
Duvall rajongott Argentínáért – felesége hazájáért –, gyakran töltöttek időt ott, sőt producerként és színészként is dolgoztak együtt. A színész szenvedélyesen szerette a tangót, a lovakat és a vidéki életet. Virginia államban birtoka volt, ahol visszavonultan élt, távol Hollywood zajától.
Barátai szerint puritán, fegyelmezett és mélyen spirituális ember volt. Nem hajszolta a botrányokat, nem kereste a címlapokat. Inkább dolgozott – csendben, következetesen.
Robert Duvall azok közé a színészek közé tartozott, akik nem a harsány gesztusokkal, hanem a jelenlétük súlyával írták be magukat a filmtörténetbe. Volt maffiatanácsadó, háborús parancsnok, cowboy, bíró és megtört zenész – de minden szerepében ott volt az ember.
Távozásával egy újabb darab hullott ki abból a generációból, amely még a karakterben hitt, nem a hírnévben.
A vetítőtermek sötétjében azonban újra és újra felhangzik majd Wagner zenéje, vagy csendben megszólal egy countrydal – és mi tudni fogjuk: Robert Duvall örökre ott marad velünk.