MindenegybenBlog

A komáromi tesco parkolóban lakik egy 84 éves néni egy sátorban..videó

Egyedül, iratok nélkül él egy idős asszony Komárom egyik bevásárlóközpontjának parkolójában. Az idős nő történetét a közösségi médiában tették közzé, ahol többen is megosztották, így jutott el a története az RTL Híradóhoz. Sokan összefogtak érte, egy fiatal pár azt is elintézte, hogy új személyi igazolványt kapjon, és lakást bérelnek neki.  

Az árnyékban megbújva áll egy sátor az egyik komáromi hipermarket parkolójában. Körülötte egy kempingszék, zsákokban ruhák. A felvételeket egy néző juttatta el a Híradónak. Úgy tudjuk, egy 84 éves nő él itt egyedül, nincs hol laknia. A történet a napokban a közösségi médiát is bejárta, Nagy Ernő és párja, Kovács Veronika az elsők között ajánlották fel segítségüket, mert szívügyüknek érezték. Ernő elmondta:

Szívügyemnek éreztem, hogy segítsünk rajta, megtudjuk, hogy miért történt ez az egész, miért került ide, és ezért jöttünk.

Az idős nő elmondása szerint egy hónapja él az áruházi parkolóban. Kezdetben egy széken aludt, aztán két hete kapott egy sátrat, ahol meghúzhatja magát éjszakára. A helyi családsegítő központban kapott konzerveket és kekszeket. Segítőinek azt mondta, míg nem talál rendes otthont, jól érzi magát a parkolóban.

Nem szeretne idősek otthonába menni, bármennyire is próbáljuk rábeszélni. Most arra az elhatározásra jutottunk, és meg tudtunk egyezni vele, hogy egy kis lakást bérlünk neki, és akkor ott el lesz egyedül

– mondta Kovács Veronika a Híradónak.

Az idős asszonynak nincsenek rokonai, férje régen meghalt. Szlovák személyi igazolványa volt, de arra kérdésre, hogy mi történt vele, nem tudott válaszolni. A fiatal pár úgy döntött, segítenek az asszonynak új személyi igazolványt is csináltatni, a gyorsított eljárás költségét pedig átvállalják helyette.

Kerestük a Tescót is. Közleményükben azt írják: áruházvezetőjük felvette a kapcsolatot az illetékes szervekkel, hogy közösen mielőbb lakhatást találjanak az asszonynak.

 

2023-05-26 22:16:59 - Mindenegyben Blog