MindenegybenBlog

A konyhás nénit kirúgták az iskolából, mert ingyen adott ételt egy gyereknek, aki nem tudott fizetni

A mai elanyagiasodott és törvényekkel, szabályokkal teli világban már akkor is bajba kerülhet az ember, ha a helyes dolgot cselekszik. Legalábbis ez történt egy New Hempshire-i iskola konyháján, amikor az egyik ott dolgozó hölgyet kirúgtak az állásából, amiért egy olyan gyereknek adott ételt, aki nem tudott fizetni érte.

Bonnie Kimball a Mascoma Valley Regionális Gimnázium étkezdéjében hagyta, hogy egy fiú 8 dollár értékű ételt vegyen magához, fizetés nélkül, azzal a megjegyzéssel, hogy szólnia kell az anyukájának, majd fizesse ki az ennivalót.

Annak ellenére, hogy a fiú másnap kifizette az ebédet, Bonnie-t elküldték. Az étel beszállító levelében azzal magyarázta az elbocsátást, hogy az illetékes menedzser szemtanúja volt, amint Bonnie „megsértette a cég pénzkezelési procedúráját, az iskola politikáját és egyezményes szabályzatát azáltal, hogy ingyen ételt osztott ki.”

A diákok és a dolgozók mind Bonnie mögött állnak, akit azért rúgtak ki, mert hagyta, hogy egy fiú 8 dollár értékű ételt vegyen magához ingyen, hogy ne maradjon éhes. Bonnie úgy gondolja, hogy helyesen cselekedett, hiszen a szülő kifizette az ebédet.

Bonnie 5 évig dolgozott a cégnek és elmondása szerint közvetlen felettese tanácsait követte, nem rendezett jelenetet, mivel a cég éppen azért versengett, hogy az iskolával meghosszabbíthassa szerződését.

Bonnie két volt munkatársa is benyújtotta felmondását tiltakozásképpen, mindamellett a többi iskolai dolgozó és a tanulók is teljes vállszélességgel kiállnak mellette.

Ha tetszett a cikk, kérlek, ne felejtsd el megosztani ismerőseiddel!

tudasfaja.com

2019-06-19 18:36:31 - Mindenegyben Blog